Olvadozik a hó, az utóbbi időben egészen tavasziasak a nappalok, lassan már azon morfondírozunk, milyen virág kerüljön majd a balkonládába. Igaz, az utóbbi évek monszun-szerű nyarai megnehezítették a kertészkedést, ugyanis a töménytelen mennyiségű eső az én ládáimból lényegében kirohasztotta a virágokat. Persze idén is reményekkel felvértezve fogok nekiállni a beültetésnek, és megpróbálom tető alá helyezni a ládákat, hátha így több esélyük marad a növényeknek a túlélésre.

A francia tervezőpáros, Lorraine Royer és Noémie Thirion minimál enteriőrökbe tökéletesen passzoló, kocka formájú ládikói (Kubes) igazán mutatósak, bár ahogy elnézem őket, ezekből is hiányzik a lefolyó lyuk. Sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon miért van az, hogy a balkonládák némelyikének alján nincsenek öntöző túlfolyók. Talán azt gondolják a gyártók, hogy aki kertészkedésre adja a fejét, az van annyira hobbi ezermester, hogy szívesen fúrja ki saját maga a ládák alját. Kedves gyártók, ezennel jelzem, tévednek. Kérnénk szépen gyári túlfolyót a virágtartókra.

A balinéz nyelv csodás szerzemény, tele van olyan szavakkal, amikben egy szót kétszer ismételnek. Fontos ismerni például a „hati-hati” szót, amely vigyázat, figyelem jelentéstartalommal bír. Egyetlen dolgot tudtam megjegyezni, ez pedig a "Hati-hati ada projek!" felirat volt, amellyel úton-útfélen találkozhatunk, és folyamatban lévő munkálatokra figyelmeztet.(Jellemzően néhány helyi munkásember támasztja a táblát, illetőleg még ők sem, de ennek ellenére érdemes óvatosnak lenni a tábla környékén, mert akár méteres mélységű folytonossági hiányt is jelölhet az aszfalton.)

Így hétvégi kikapcsolódásnak lássunk egy üdítően szépséges nyaralót Bali szigetéről, amely egy 4 tagú család számára készült, akik kizárólag a szabadságuk ideje alatt használják az épületet, az év többi részében bérbe adják turistáknak. Megjegyzem, tökéletes üzleti koncepció, valószínűleg az éves bérleti díjból kijön a család komplett nyaralása tokkal, vonóval, és még marad is mit félretenni.

Az indonéz Aboday Architects ezúttal ügyesen ötvözte a helyi építészeti stílust és a modern vonalvezetést, ugyanis a Seminyak üdülőkörzetben fekvő utcafrontról látható homlokzatot megpillantva, mindössze egy egyszerű, beton kubusnak érzékeljük az épületet, amely azonban a telek adottságainak köszönhetően lefelé terjeszkedik, és a paradicsomi belső kertből nézve már a hagyományos, kókuszlevél balinéz tetőszerkezet is elénk tárul.

A ház a Villa Paya-Paya nevet kapta alkotójától, amely „vízen ülő”-t jelent a helyiek nyelvén, hiszen a házat apró tavacskák, jacuzzi, és úszómedence ölelik körül, teljes harmóniában a környezettel. Van még mit tanulnunk a természet-közeli építkezés fortélyairól az ázsiai mesterektől.

Nem bírom tovább, húzd le végre azt a cipzárt! - mondta a szégyenlősnek egyáltalán nem nevezhető állólámpa, aki a nappali sarkában eddig szendén ácsorogva úgy döntött, a prüdériával mit sem törődve, megkéri gazdáját, hogy lazítson már egyet szorosra sikeredett kabátján.

Nem tudván ellenállni a kendőzetlen kérésnek, Nicolas odalépett Cache-Cache-hoz, és szenvedélytől fűtve megragadta a kocsin függő apró nyelvecskét, és csak húzta, húzta lefelé. A kocsi könnyedén siklott tova, és Nicolas végre megláthatta, amire oly régóta vágyott: Cache-Cache teste úgy izzott, hogy az egész nappalit betöltötte a fény, új dimenziót adva kettejük kapcsolatának.

A francia design stúdió, Victor Boëda alkotása a Cache-Cache (azaz bújócska) névre hallgató állólámpa, melynek fényerejét a burát rejtő huzaton található cipzár nyitásával illetve zárásával szabályozhatjuk.

Egyik kedvenc gyerekkori rajzfilmem a Jamie és a csodalámpa volt. Tele olyan őrült fazonokkal, mint Szám bácsi, az adatrögzítő lexikon, a gumibotjával táplálkozó Megvagy Hadnagy, vagy a mindent fordítva csináló Fonák Tamás. A legjobb az egészben mégis a főcím volt, amikor a csodalámpával lyukat vágva a padlóba lesiklanak a csúszdán a varázslatos mesevilágba. Mindig is ilyen szobát akartam! Most pedig lássuk, hogyan válnak valóra az álmok, ha egy építész a nem szokványos elképzelésekre is nyitott.

Az indonéz Aboday Architects Jakarta melletti családi házát elnézve az ember átértékeli a gyerek-centrikusság fogalmáról alkotott eddigi elképzeléseit magában. A három generáció számára otthont adó, betonból épült kétszintes épület szerkezete ugyanis a ház igazi urának, az életet még csupa játékként felfogó, 5 éves kisfiúnak az igényeiből kiindulva született.

Emeleti szobájából az alsó szintre ugyanis a lépcsőház helyett villámgyorsan az étkezőbe juthat a szinteket összekötő csúszdán át, ami nem csak azért előnyös, mert nem hűl ki a reggeli rántotta, mire letotyog, hanem azért is, mert jó kondícióban tartja a gyereket, aki reggeltől estig lépcsőzik a mókás siklás élményének újraélése miatt. Azért kíváncsi lennék, hogy a szülők csak titokban használják, vagy nyíltan is bevállalják, hogy néha bizony ők sem a lépcsőn mennek le az étkezőbe.

Új-Zélandon a kiwik földjén épült egy golf-pálya mellett egy aprócska, 5000 négyzetméteres telken ez a hétvégi vityilló, melyet a megrendelő családjával és barátaival való visszavonulásra, kikapcsolódásra, és a vidéki tájban való gyönyörködésre szánt.

A kiwit, mint kifejezést egyébként használják az új-zélandi emberek jelzőjeként is, és azon túl, hogy mindannyian ettünk már a kívül szőrös, belül zöld gyümölcsből, sokan talán nem tudják, hogy a kiwi egy repülni nem tudó, földön totyogó fura madár mely őshonos az Ausztráliától délre fekvő, és a maori bennszülöttek hazájaként ismert szigeten.

Ezt a minimál stílusban, Martinborough-ban épített házat (Dixon House) ismételten azoknak ajánlom, akik nem látják a szépet a minimálban. Tessék itt szépen körbenézni, és azt mondani, hogy ez nem élhető. Persze kell hozzá az az ötezres telek, ami kellőképp védelmet nyújt a kíváncsiskodó szemek elől, ám a csupa üvegfalak révén tényleg lábunk előtt hever az anyatermészet.

A vérbeli búvár egyik álma a manta rájával való találkozás. Nem vagyok egy kiköpött vérbeli búvár, de életem első sznorkelezésén, a Karib tenger álomtürkiz vizében, rögtön láttam egy valamilyen pöttyös ráját, amihez a vérbeli búvárok sárga irigységtől fűtve gratuláltak. Később, pár ezer kilométerrel arrébb, ahogy a vízbe csobbantam, megpillantottam a ráják közül a legnagyobb fajtát, amit valaha a hátán hordott ez a bolygó, ő pedig a manta. A vérbeli búvárokat ez alkalommal is én riasztottam a látványossághoz. Kezdők szerencséje… A manta fotóért köszönet Sipinek, a vérbeli búvárnak!!

A valaha élt legnagyobb manta példány közel 8 méteres „szárnyfesztávolságával” és 2300 kg-os testsúlyával került a rekordok könyvébe, az enyém, vagyis az enyéim, (ugyanis kisebb csapatot alkottak), olyan jó pingpongasztalnyi jószágok voltak, és békésen hullámzó testükkel siklottak a fenéken, döbbenetes látványt nyújtva. Nem győztem nézelődni.

Ezen csodálatos lények nemcsak engem nyűgöztek le, hanem egy francia üvegművész hölgyet is, aki műanyaggal is foglalkozik. A Marseille-ben alkotó Jacqueline Guillermain egy lámpát álmodott meg a manta rája képére formázva, mely méreteiben ugyan nem közelíti meg a gigászi lényt (45*45*15 cm-es csupán), de a formája tökéletesen mintázza azt. Búvárok lakásába kötelező!

Ahogy kinézek az ablakon – igaz, nem vagyok meteorológus szakember – azt hiszem, megállapíthatom, hogy ismét lemaradunk egy csodálatos égi jelenségről. A legutóbb a téli napfordulón, december 21-én (mellesleg szintén kedden) holdfogyatkozásnak lehettünk volna szemtanúi, ha nem burkolózott volna teljes felhőtakaróba az égbolt. Hiába keltem korán a kutyasétáltatáshoz, és ügettem ki a mezőre, nem történt semmi. Ma pedig közel 80%-os napfogyatkozás lenne a program, ám az időjárás ismét kifogott rajtunk.

Ha már az eget hiába kémleljük, arra gondoltam, keresek valami más, szemet gyönyörködtető témát. Ha azt mondom, mozaik, a legtöbben apró, 1*1 cm nagyságú négyzetes lapocskákra asszociálunk, melyek néha a metró oszlopait takargatják egyhangúan, máskor luxusba hajló fürdőszobákat öltöztetnek fel, a régi időkbe visszatekintve pedig az ókori meseterek keze alatt lenyűgöző képekké állnak össze és komplett történeteket mesélnek el.

Ám a világ nemcsak fekete és fehér, nemcsak négyszögletes, az ókori mesterek pedig hol vannak már! Ennek ellenére nem kell elkeseredni, a római hagyományokat követve az olasz Vetrovivo cég bámulatos mozaik kollekcióval csábít minket lakásfelújításra, lakberendezési vérünk felpezsdítésére.

Az enteriőröket nézegetve olyan érzésem támadt, mint mikor kiskoromban a vásári kartonból készült kaleidoszkópot tekergetve keresgéltem a szebbnél szebb formákat a csodacsőbe kémlelve. A számos színárnyalatban pompázó virágmintás mozaikok segítségével a kifinomult elegancia jegyében álmodhatjuk újra fürdőszobánkat, de ha szabad utat engedünk a fantáziánknak, akár a nappali vagy az étkező falaira is kerülhet egy kis díszítés. Ha a falmatricával már megbarátkoztunk, miért is ne vágnánk bele valami másba?

Az év végére ismét szép összegek halmozódtak fel a lottón, a hatoson több mint 300, az ötösön közel 760 millió forint a nyeremény az idei utolsó sorsoláson. Ha Fortuna kegyes lesz valamelyikünkhöz, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy melegebb éghajlatra helyezzük át főhadiszállásunkat. Ezzel a házikóval kívánok mindenkinek egészségben, sikerekben gazdag, boldog és szerencsés újévet!

Mint már több alkalommal, ezúton is a lottómilliomosok választási dilemmáját szeretném megkönnyíteni egy tengerparti álomház bemutatásával. Irány a Seychelles szigetek, ahol ilyenkor is tombol a nyár, ismeretlen fogalom az ónos eső, és a jégkaparás, cserébe viszont tökéletes hely az elvonulásra, és a feltöltődésre.

Az Afrika keleti partja mellett, Madagaszkár felett, az egyenlítő környékén húzódó szigetcsoport nemcsak a jómódú nyaralók paradicsoma, de akár az otthonunk is lehet. Íme egy grandiózus, ám a naturális anyaghasználat, az egyszerű formák és a természetbe szervesen illeszkedő építészeti koncepció folytán végtelenül harmonikus életterekkel csábító tengerparti villa, melyről sokan álmodunk. Szelvényeket elő, 2010-ben utoljára, ikszeljünk emberek!

New york-i és los angelesi bemutatótermeiben az Espasso a kortárs brazil bútorművészet és design nagysága előtt tiszteleg, brazil designerek munkáit népszerűsítve.

Claudia Moreira Salles 2009-ben készült „Cantante” asztali lámpája például a brazil őserdőkben elhullott fatörzsek felhasználásával készült. Minden darab egyedi, és megismételhetetlen, hiszen a fény visszaverésére szolgáló félgömb felületére kasírozott fatörzs szelet mintáját a természet szülte. Az Etel kollekcióba tartozó asztali lámpa mellé falikart is választhatunk.

Arról, hogy a kortárs brazil design elismeréseként kifizetett borsos összeggel vajon az Amazonas-menti őserdők megmentését is támogatjuk-e legalább részben, nem szól a fáma.

A mi családunkban karácsonykor mindig került az asztalra töltött tojás, ami a lilahagymás krumplisalátával egyetemben lényegében a köretet alkotta a hal mellé. Így az ünnepi nagy zabálások idején talán nem meglepő, hogy bárhova nézek, valami ennivalóra asszociálok.

Így akadtam rá a Tojás-lakra (Egg Shaped House), amely egy kínai építész agyszüleményeként látott napvilágot. Ha már kínai tojás, az ember jogosan várná el, hogy minimum 100 éves legyen, ám esetünkben nem erről van szó.

Dai Haifei műremekét Peking központjában állította ki, úgyhogy aki szeretné kipróbálni, kénytelen lesz repülőre szállni. A fém és fa felhasználásával kialakított tartószerkezetre műanyag borítás került, a házikót kívülről szövet zsákocskák fedik, melyek azon túl, hogy hőszigetelő funkciót látnak el, földdel kevert fűmaggal vannak megtöltve, így az idő múlásával a házikó szépen begyepesedik.   

Mindig ugyanazok a díszek kerülnek a fára, évről-évre? Van, akinek pontosan ez jelenti az ünnep fényét, az állandóság, a nagymamától örökölt gömbök antik hangulata, a hagyományokhoz való ragaszkodás.

Egyre többen vannak azonban azok, akik nemcsak az öltözködésben, hanem a lakberendezésben, otthonuk dekorálásában is igyekeznek lépést tartani az aktuális divattal.

Az idei év egyik trendszíne a türkiz. Első hallásra talán szokatlannak, és ridegnek tűnhet, ám annak, aki minden évben más színben szeretné ünnepelni a karácsonyt, érdemes lehet kipróbálnia a türkiz-fehér-ezüst kombinációt 2010-ben.

Szöveg helyett ez alkalommal beszéljenek a képek, ihletadóként összegyűjtöttem néhányat belőlük.

Japánban, ahol a lakások négyzetméter ára a csillagos eget verdesi, fontos, hogy a rendelkezésre álló teret maximálisan kihasználják. Nem véletlen tehát, hogy az itteni designerek fejéből pattan ki a legtöbb helytakarékos bútor, melyek sokszor több funkciót is egyesítenek magukban.

Sakura Adachi japán tervező az idei Milánói Bútorvásáron mutatta be Trick (trükk) névre keresztelt könyvespolcát, mely tökéletes választás lehet kis lakásokba, hiszen könnyen átalakítható két székké és asztalkává. A multifunkciós bútort könyvek tárolásán túl használhatjuk étkezőasztalként, vagy akár munkához is.

Ügyes hobbiasztalosok akár saját maguk is elkészíthetik, nem egy bonyolult darab.

Ismét a furmányos keleti logika egy újabb találmányára bukkantam a neten szörfölve. Az Electrolux régóta támogatja a feltörekvő fiatal designereket, és rendszeresen meghirdetett pályázatain lehetőséget nyújt számukra a jövőbe mutató termékek megalkotására.

Így születhetett meg a koreai tervezőpáros, Kyu Hyun Lee és Hae Won Jo kreálmánya, a lámpamikró, amelyet a hazájukban a háziasszonyok által a főtt étel melegen tartására használt edényfedő kendő, a „babsang bo” inspirált.

Az étkezőasztal megvilágítására is használatos futurisztikus kinézetű lámpát az asztal magasságába lehúzva a szerkentyű mikrohullámú sütő funkcióját kihasználva melegíthetjük fel az ételt, sőt, a késlekedő családtagok megérkezéséig melegen is tarthatjuk azt, majd az eredeti helyzetébe visszaengedve eltüntethetjük a mikrót, és lőn világosság. Az már csak hab a tortán, hogy a melegítési funkciót időzíteni is lehet. Na, kinek kellene?

Egy újabb elmés találmány kis lakásokba. Sok mindennel próbálkoznak a tervezők a garzonokban élők kedvében járni. Annak idején a Thonet szék maga is egy csoda volt, mely ugyan nem garzonba készült, ám szintén a helytakarékosság figyelembevételével alakították ki szerkezetét, ez volt ugyanis az első olyan szék, amelyet egymásba lehetett tenni, így a kávézókban kis helyen is lehetett egy sor további ülőalkalmatosságot tárolni, például a teraszra szánt darabokat.

Később jött az összecsukható szék, amely szekrény mellé állítva, vagy fali akasztón tárolva próbálta megoldani a kis lakásban könnyen kialakuló zsúfoltság érzetét. Most pedig itt van a legújabb dili, a „Shair” azaz az oszd meg szék, mely ismét egy távol-keleti tervező, Jie-Jyun Lyu kreativitásának gyümölcse.

A fotel ülőfelülete több kis pamlagból áll össze, melyeket a hirtelen betoppanó vendégsereg érkezésekor egyszerűen csak szétosztunk, és máris nyolc embernek van hova ülnie. Zseniális.

Forrás: Modernchairdesign.com

Mifelénk mostanság ugyan jobbára hull a hó, és a hőmérő higanyszála a mínusz tartományokban mozog, Brazíliában azonban tombol a hőség, és a népek szokásukhoz híven éjjel-nappal buliznak.

Egy helyi építész, Guilherme Torres Curitiba városába tervezett egy első ránézésre high-tech beütésű minimál, ám belülről jobban megnézve kifejezetten élhető, távol-keleti ihletésű éttermet, mely bárként és szórakozóhelyként is funkcionál. Curitiba egyébként Paraná állam fővárosa, és a Reader’s Digest magazin véleménye szerint a legjobb hely Brazíliában, ahol élni érdemes.

Az építészt a Taboo lounge, bar and restaurant megálmodásakor Párizs és New York híres éjszakai szórakozóhelyei inspirálták. A korábbi épületet teljesen felújították, a homlokzatra egy szigorúan minimál, rozsdamart felületű, perforált acéllemezekből álló burkolat került. (Ugyanezzel az építőanyaggal találkozhatunk a Corvin Gate acélkolosszusánál is, melyről korábban már említést tettem.)

Akit esetleg elijesztene ez a durván iparira sikeredett külső, annak érdemes nagy levegőt vennie, és belépnie a gigantikus kapun, belül ugyanis sokkal emberibbek a léptékek, és igazán meleg, barátságos hangulat vár. Az épület szerkezete két, egymásba illesztett dobozból áll, egy külső, nagyobb doboz, egy kisebb belsőt rejt magában.

Külső borítás fémlemezei belül is visszaköszönnek, melyekre az óriás üveg ablakokon keresztül látunk rá, egy édenkertre emlékeztető kis bambuszligeten keresztül, mely a belső dobozt öleli körül. Egy újabb szép példa arra, hogy micsoda rossz sztereotípia az, hogy a minimál élhetetlen és rideg.

Forrás: Contemporist

Bevallom, nekem sosem volt hintalovam. Ha jól emlékszem, talán egész életemben soha nem is ültem hintalovon. Hogy ez mennyiben hátráltatta lelki fejlődésemet, azt így, már több évtizednyi távlatból nem lenne érdemes firtatni.

Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy egy gyerek számára jó móka egy ilyen hátast megülni, majd ide-oda billegni vele. Ha valakinek van tapasztalata hintaló ügyben, nyugodtan ossza meg velünk, kíváncsi lennék, ki hogy élte meg korai gyermekéveit a nyeregben. Vajon többen lesznek a lovaglás szerelmesei azok közül, akiknek volt hintalovuk?

Manapság azonban egy rémesen gyorsan változó világban élünk. Hol van már a tavalyi hó alapon, termékek tömkelege vész a feledés homályába, ahogy az újabb és újabb csodák megjelennek fogyasztói társadalmunk horizontján. A hintaló, az már lejárt lemez. Legalábbis a mindig furfangos japán designerek úgy döntöttek, a legújabb kor gyermekeinek valami másra van szükségük. Így született meg ez a pihe-puha szőrrel borított, a természetesség jegyében fából készült, a régi időket felidéző hintabárány, mely természetesen a rossz gyerekekre gondolva fekete színben is kapható.

Aki tud japánul, a cég honlapján több hasznos információt is megtudhat erről a szerfelett érdekes, karácsonyi ajándéknak is beillő termékről.

Nemrég jártam egy egyedülálló teázóban, a Váci utcában, az 1000TEÁ-ban, ahol számos érdekességet tudtam meg a teafajtákról. A japán Matcha tea például wasabi színű, és por alakban kapható, elkészítése különös gondosságot igényel, egy bambuszkeverővel kell habosítani a 70°C-os vízzel felengedett port egy speciális előmelegített csészében, a chawanban. Talán jobb, ha ezt a feladatot szakemberre bízzuk, ámbár ha teagurukká kívánunk fejlődni, akkor gyakoroljunk otthon nyugodtan.

A japán design annak ellenére, hogy sokszor igencsak jövőbe mutató megoldásokkal operál, nagyban hagyatkozik a hagyományra, így például az építészetben, belsőépítészetben mai napig alap mértékegységként használják a tatamit. A japán tatami matrac vagy szőnyeg 91 cm széles és 182 cm hosszú, a teázó helyiség jellemző mérete ennek megfelelően általában 4 ½ tatami. A kék szőnyegek az egész darabok, míg a rózsaszínnel jelölt a fél matrac.

Hiroki Takada designer a japán hagyomány másik fontos alappilléréhez, a teaszertartáshoz nyúlt, mikor megalkotta a Tea Ceremony Chair-t, melyet a Matcha tea készítéséhez használt bambuszkeverő ihletett. Azt mondják, a háttámlaként szolgáló elasztikus bambuszpálcák a látszat ellenére igen kényelmes ülést garantálnak. Azt hiszem erre mondják, hogy próba cseresznye.

Kaptam egy nagyon kedves meghívást egy ünnepváró rendezvényre a gasztronómia és design jegyében. Talán Titeket is érdekelhet, ezért közzéteszem a hírt.

A Filter Galéria, a Mobili Mania és a Sarki Fűszeres szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt  közös karácsony váró eseményére. 2010 december 16-án délután öt órától a Pozsonyi út és Victor Hugo utca sarka design és gourmet sarokká változik egy este erejéig.  A résztvevő üzletek forralt borral, sült gesztenyével, pogácsával és héjában sült burgonyával várják az érdeklődőket, és az este folyamán vásárlók számára vásárlási kedvezményekkel és egy izgalmas nyereményjátékkal kedveskednek.

A felajánlott nyeremények:

Filter Galéria – 10.000 Ft értékű vásárlási utalvány

Mobili Mania – 15.000 Ft értékű vásárlási utalvány

Sarki Fűszeres – 1 db 12.300 Ft értékű,  csudafinom Panettone karácsonyi kuglóf

A nyeremények a három üzlet összes vásárlója között kerülnek kisorsolásra. A sorsolásra 2010. december 17-én kerül sor, az eredményekről az üzletek Facebook oldalán értesülhetnek a résztvevők.

Egykor én is egy multi cégnek dolgoztam, mint sokan mások. A végeláthatatlan csapatépítések, projekt meetingek, brain stormingok és egyéb haszontalan értekezletek kulcsgondolata a dobozon kívüli gondolkodásra való szakadatlan buzdítás volt („think out of the box”). Sajnos ezt általában csak a játékos foglalkozásokon sikerült abszolválni, és a dolgos munkanapokon inkább a jól bevált rutin mentén oldottuk meg a feladatokat, bár gondolom, hogy ez más cégeknél sem megy jobban.

A tervezők számára biztosan könnyebben megy az effajta mentalitás elsajátítása, hiszen kiemelkedőt alkotni sokszor a radikálisan újszerű megoldásokkal lehet igazán. Philippe Starck nem az a fajta, aki a kitaposott úton halad, elég, ha csak citrusfacsarójára, a Juicy Salifra gondolunk, mely légies vonalvezetésével a kortárs design meghatározó darabja.

A FLOS és a DEDON cégekkel együttműködve a design fenegyereke most egy különleges kültéri lámpakollekciót álmodott meg Play név alatt, amely a szintetikus rattan bútorok térhódításával minden bizonnyal kelendő lesz a jövő nyáron. Miért ne lehetne egy kültéri pihenő egy második nappali, amelyben egy állólámpa fénye adja a hangulatot az esti lazításhoz a megszokott fáklyák, falikarok, vagy kerti világítótestek helyett?

Életem első számítógépe egy Commodore 64-es volt. De nem ám kazettás, hanem floppy drive-os. Na ez akkoriban a lakótelepen elég komoly darabnak számított. Monitorként a Videoton televíziónk funkcionált, így igen nagyban élvezhettem a különféle játékokat. (Zárójelben jegyzem meg, azoknak, akik még nem éltek hőskorban, hogy ez a gép 64 KB RAM-jával akkoriban igazi csúcsmodell volt. Manapság a 2-3 GB RAM a legegyszerűbb laptopokban alapfelszerelés…)

Annyi játékunk volt, hogy egy kis füzetbe felírtuk, hogy melyik lemezen mi van, az A és B oldalon. Merthogy egy kis vágó szerszámmal lyukat ütve a floppy másik oldalára is, kétoldalasítani lehetett a lemezeket. A világ összes téli és nyári olimpiájával, autóversenyével rendelkeztem akkoriban, és keserves harcot folytattam a valóban lehetetlennek tűnő Impossible Mission játékkal. Nagy kedvencem a mászkálós zabáló figura, a Pacman volt. Hogy miért? Próbáld ki itt, és mindenképp adj hangot rá! (A régi jó joystick hogy hiányzik ilyenkor! A billentyűzettel sokkal nehezebb navigálni.)

Érthető módon teljes lázba jöttem, amikor rábukkantam az olasz QAYOT design oldalán erre a Pacman puffra, ami úgy hiszem a legtöbb harmincon túli ember szívét megmelengetné. Ha a mikulás csizmába nem is fér bele, azért a karácsonyfa alá még kérhetünk egyet. Pacman forever!

A jelen ingatlanpiaci helyzetben a meglehetősen nyomott lakás árak mellett talán érdemes elgondolkodni azon, hogy megtakarított pénzünket ingatlanba fektessük. Apróbb garzonokhoz már jóval 10 millió forint alatt is hozzájuthatunk, és ha a tömbrehabilitáció szele által már megcsapott környéken nézünk körül, meglehet, hogy viszonylag gyors megtérüléssel számolhatunk.

Egy furcsa alapterületű lakásról nem kell rögtön lemondani, érdemes egy kicsit szabadjára engedni fantáziánkat és elgondolkozni azon, mit lehetne kihozni belőle. A Jordan Parnass Digital Architecture (JPDA) építészstúdió egy New York East Village kerületében található kis apartmant álmodott újra igen kreatívan. Itt mindennek helye van, és mindennek jut hely.

Garzonok lakberendezésekor jó ötlet lehet az effajta tömbösített gondolkodás, amikor hasonlóan a lego kockákhoz, az egyes térelemekkel szorosan egymásra építkezünk. A hálófülke alatt jól elfér egy fürdő, melynek ajtaja szépen belesimul a beépített szekrények vonalába. A hálófülkéhez vezető lépcsősor ruhaneműk tárolására alkalmas fiókokat rejt. Mazsolázzunk a képek között, és lessük el a furmányos trükköket.

Nagyon jól esett, mikor is elektronikus postafiókomba személyre szóló meghívó érkezett a Möbelkunst csapatától, hiszen alig három hónapja kezdtem meg kultúrmisszionárius bloggerina tevékenységemet a design és lakberendezés témakörében.

Hideg is vót, vasárnap is vót, de mese nem vót, egy ilyen kedves invitálásra nem mondhatok nemet. Fel is kerekedtünk a Möbelkunst új székhelyére, egy igazán nett kis ipari csarnokba, mely abszolút ráhangolt a retro darabok közötti turkálás hangulatára.

A bejáratnál egy kedves fiatalember épp egy biciklit próbált meg kiszabadítani a lánc fogságából egy vasfűrész segítségével, nyilván elhagyta a kulcsot, és nem volt más kézenfekvő megoldás. Szerencsére pont egy saroknyira van egy barkácsüzlet, talán ott vette a célszerszámot.

Épp az előző nap jártam apukámnál, és javasoltam neki, hogy bocsássa már áruba azt a megközelítőleg 1975-ből származó lámpát, mely a nappali konstans fókuszpontját alkotja mióta az eszemet tudom, mert most nagy keletje van ennek a stílusnak szakértői körökben. Egy nagyjából félgömb alakú, mai szóhasználattal élve capuccino, gyakorlatilag bágyadt barna színben tündöklő jószágról van szó, melyért egész jó árat kaphattunk volna, ha magammal hozom. Hibájából tanul az ember.

Na de vegyük sorra a számomra legérdekesebb berendezési tárgyakat. Megrögzötten a dohányzás ellen foglalok állást, de a bejáratnál sorakozó, gömb alakú hamutálak teljesen hatalmukba kerítettek. Tökéletesen mutatnának a Jetson család dohányzóasztalán, csakúgy, mint a Német Demokratikus Köztársaság tojás szék space designja a hozzá illő asztalkával. Zseniális. Kültéri modell, amelynek a teteje lecsukható, így esőben sem ázik el az ülőke.

Egy dolog miatt fáj a szívem, amit jó ideig nézegettünk: a három gyönyörű rózsafa bárszék pont illene a bárpultunkhoz, ahova évek óta vadászunk valami szépet. Ha egy nullával kevesebb lett volna az árcédulán, nem gondolkoztam volna…

Egy jó tanács azoknak, akik később szándékoznak a Möbelkunstnál vásárolni, érdemes hasonló ízlésű barátainkkal együtt érkezni a vadászatra, mert olyan darabok, amik nagyobb tételben vannak raktáron, például Philippe Starck Eros széke annál olcsóbb, minél többet viszünk belőle.

Aki még nem járt ezen a rendhagyó, vásárral egybekötött kiállításon, csatlakozzon a Möbelkunsthoz a Facebookon, és ne hagyja ki a következő alkalmat!

Gyerekkoromban megőrültem az iskolatábláért. Volt is otthon egy saját kis példányom, színes krétákkal, amire állandóan írogattam, rajzolgattam. Aztán egy nedves szivaccsal szép tisztára töröltem és kezdődhetett elölről az alkotás.

Egy brit honlapon találtam rá erre a mókás kis vázára, mellyel a kreativitásunknak szabad utat engedve variálhatjuk otthonunk hangulatát. Akár mindennap más és más vázát rajzolhatunk a virágcsokor alá, sőt, ennél tovább is mehetünk. Skicceljünk fel egy-két fűszálat, rájuk katicabogarat, közéjük tulipánunk szárát és levelét, mintha az asztal lapjából nőne ki a kis növény. Lehetőségeinknek csak a fantáziánk szabhat határt.

A váza, melynek belseje egy kivehető üveg fiolát tartalmaz a virág számára, asztalra is helyezhető, vagy a csomagban található csavarok segítségével a falra is rögzíthetjük. Azt nem állítom, hogy 34 angol fontos (közel 11 ezer forintos) ára nagyon kedvező lenne, de karácsonyra egy ügyes kezű Mekk Elek ennek az összegnek a töredékéből kihozza.

Simán előfordulhat, hogy valamelyik előző életemben madár voltam. Álmaiban ugyanis rendszeresen repülök. Na nincsenek szárnyaim, meg tollas hátam sem nő, cserébe viszont nem is szarok az emberek fejére, mint általában a villanydróton pihenő galambok. Furcsa módon egyszerű mellúszásban szoktam repülni, miután a földtől elrugaszkodom.

Városban nem szeretek felemelkedni, mert figyelni kell a közlekedési lámpákra, villanypóznákra, egy mezőn jóval egyszerűbb az indulás. Amikor viszont fentről lenézek, bámulatos körbenézni és élvezni a magasságot. Egyvalami szokta csak kedvemet szegni, mikor is a magasba törve egy láthatatlan plafonba ütközöm, de rendszerint addig szoktam keresgélni, amíg találok egy rést a pajzson, ahol tovább emelkedhetek. Ezúton szeretném megkérni minden pszichoanalitikus és álomfejtő végzettséggel rendelkező olvasómat, hogy a fentiek alapján személyiségemről alkotott diagnózisukat inkább privátban, mint nyílt kommentben közöljék.

Úgy gondolom a madárfészek pihenőt, vagyis a Nestrest-et, a hozzám hasonló röpködőknek fejlesztették ki az alkotók, Daniel Pouzet és Fred Frety, akik egy különlegesen erős, 4 cm széles speciális Dedon fonalból szőtték meg ezt a csodás kis remekművet, amely kertünk igazi dísze lehet. Egy barátságos kis zug, egy otthonos kis odú, ahol lepihenhetünk, olvasgathatunk, ejtőzhetünk, és kiélhetjük madárságunk minden aspektusát.

Az a fajta kerti bútor, ami nemcsak a kicsik fantáziáját indítja be, hanem a felnőttekből is kihozza a bennük mélyen rejtező gyermeki rácsodálkozás őszinte báját. Fészkelnem kell tőle!

Ágyban olvasni szerintem hülyeség. Bár az is lehet, hogy csak az én szervezetem nem alkalmas rá. Próbáltam, sokszor, de mindig az lett a vége, hogy belealudtam. A szemem még valami furcsa robotpilóta funkciónak köszönhetően mechanikusan futja a sorokat, de a betűk által formált szavak, majd az abból összeálló mondatok gondolattartalma már nem érkezik meg az agyamba. Sokszor fél oldalt is újra kell olvassak, mert ráeszmélek, hogy elvesztettem a fonalat.

Ha más is küszködik hasonló problémával, annak szívesen ajánlom a japán Bitplay Inc. újabb mókás találmányát. A lelőhető lámpa után itt az időzíthető lámpa. Hasonló, mint a tévé sleep gombja, amelyen tetszés szerinti időtartamra beállíthatjuk, hogy mikor kapcsoljon ki a masina. Megjegyzem, tévére elaludni nagy baromság, mert rendszerint zöldségeket álmodik tőle az ember.

Na de térjünk vissza a Tik Tik lámpa lényegéhez. A bura alól kilógó kis kart meghúzva aktiválhatjuk az időzítést. Minél hosszabbra húzzuk ki a kart, annál tovább marad majd égve a lámpa. Ha tehát hódolni szeretnék az ágyban olvasás bugyuta szokásának, saccoljuk meg, hogy mennyi ideig leszünk képesek ébren maradni és állítsuk be annak megfelelően a lámpát. A villany kialvásakor jobb, ha letesszük a könyvet, és nyugovóra térünk, így megspóroljuk magunknak az oldalak idegesítő újraolvasásából következő értelmetlen fáradozást. Bátrabbak, és frissebbek persze többször is újrahúzhatják a ketyerét…