Saigonban, Vietnamban járunk egy négyszintes családi házban,melynek különlegességét az adja, hogy az utcafront felőli homlokzata gyakorlatilag egy minidzsungel. A Stacking Green House-t Vo Trong Nghia tervezte lakóház céljára.

Az épület homlokzatán elhelyezett kiskertek egyrészt lenyűgöző látványt nyújtanak úgy kívülről, mint belülről nézve, másrészt egyéb hasznos gyakorlati funkciót is betöltenek. A gigantikus virágládának látszó betonteknőkben cseperedő növények  és a tetőkert megszűrik az utca zaját, porát, és egyben klimatizálják is az épületet, így az energiaszámlát is jelentősen csökkentik. Arról nem szólt a fáma, hogy a kertészek hogyan férnek hozzá a kertekhez, de a locsolást automata öntözőrendszerre bízták.

Képek innen.

Ha azt mondom, görög mediterrán stílusú lakberendezés, minden bizonnyal a legtöbbek szeme előtt megjelennek a jellegzetes épületek, belső terek, színek, amelyekről a tankönyvekben is olvashatunk. A mai példánk teljes mértékben ellentmond a szokványos kliséknek, valószínűleg, ha nem árulnám el, hogy Krétán járunk, talán senki sem találná el az országot.

A 80-as években épült Ammos Hotelt a tulajdonosok 2005-ben felújíttatták és újranyitották, a végeredmény egy nagyon színes, modern eklektikus tér, amelyben szinte csak az épületszerkezeti elemek és a terasz asztalkái, székei árulkodnak arról, hogy az olimpia szülőhazájában kalandozunk éppen.

Bevallom, a jól kitalált eklektikus tereknek nagy rajongója vagyok, de valahogy Görögországot pont azért szeretem, mert annyira görög. Visszafogott, egyszerű, természetes, otthonos stílus, amivel igazán könnyű első látásra szerelembe esni. Részemről maradok az autentikus verziónál.

Képek innen.

Bírjuk az olaszokat. Az elmúlt néhány évszázadban-ezredben letettek már egyet s mást az asztalra esztétikum terén, ráadásul őrült ötletekért sem kell a szomszédba szaladgálniuk. A széles körben elismert reklámfotós, Fulvio Bonavia különleges kiadványában két egymástól viszonylag távol álló témát házasított egyedi módon, az ételt és a divatot.

„A Matter of Taste” című könyvében luxus divatházak tervezőivel fogott össze, hogy ételből kreáljanak együtt ruhákat, és kiegészítőket, melyeket aztán művészi módon megfotózott. Csak néhány a sok illusztris név közül: Saláta ruha – Alexander McQueen, Citrusos  - Prada, Szardellás – Moncler, Diós – Louis Vuitton. Nyálat csorgatni ér!

Képek forrása.

Egy távoli asszociációval indítanám a mai posztot. A hétfő reggeli munkakedv meghozatalában különös szerep jut a napindító kávénak, mely adott esetben akár az egész munkahétre vonatkozóan komolyan befolyásolhatja a dolgozó GDP-termelésben való részvételi hajlandóságát. Ha már kávé, akkor látogassunk el egy hagyományosan kávétermelő országba, az úti célunk Guatemala, ahol egy igazi modern erdei házikóba, a Casa Coralloba kukkantunk be.

Az épület tervezői igyekeztek a lehető legkisebb rombolást végezni Földanya édenkertjén, így a házat gyakorlatilag egy fa törzse köré építették fel. Lenyűgöző a látvány, különösképpen azért, mert a végeredmény erősen minimál, azonban a hatalmas ablakokon át elénk táruló erdő képe emberközelivé és lakhatóvá varázsolja a rideg beton falakat. Képek innen.

Ahhoz, hogy valaki odafigyelve a környezet fenntarthatóságára építkezzen, nem feltétlenül kell mélyen a zsebébe nyúlnia és több évtizedes megtérüléssel számolnia a kezdeti energetikai beruházások tekintetében. Az viszont nem árt, ha van némi elszántság, kézügyesség és munkabírás a tarsolyában, ahogy Simon Dale esetében is.

A vállalkozó szellemű fiatalember négy hónap leforgása alatt, mindössze 3000 angol fontból (kb. egymillió forint) építette meg a Hobbit House névre hallgató lakot, melynek tervezésekor az lebegett szeme előtt, hogy a természet közelében szeretne élni oly módon, hogy mindeközben a legkevesebb kárt teszi a környezetében.

Az épület már látványát tekintve sem hivalkodó, igyekszik belesimulni a domborzati adottságokba, az építkezés során az ácsmesterséget sosem tanult Simon alig használt mást, mint egy láncfűrészt, kalapácsot és vésőt. Képek innen.  

Ismét azon furcsa szezonváltásnak lehetünk szemtanúi, amikor az átmeneti évszakok szinte csak beköszönnek pár percre. Régóta mondom, hogy ha valamit teljesen szükségtelen vásárolni, az az átmeneti ruházat kategória. Könnyű ballonkabátokba fektetni a pénzt vajmi botorság, hiszen nagyjából a hóbakancsból váltunk tangapapucsra.

A hirtelen jött melegre való tekintettel ma Afrikába csábítom az olvasókat, Tanzánia egyik kevéssé ismert nemzeti parkjába, a déli országrészben fekvő Selous Game Reserve-be, amelyben brit tulajdonosok hoztak rendbe egy egykori tábort, és most viszonylag busás áron kínálják a világ zajától elzárt nomád hangulatú pihenésre vágyó szafari rajongókat.

Beho Beho névre hallgat a vendéglátásra szakosodott létesítmény, ami nagyjából az eco-lodge kategóriába sorolható be. Természetközeli élmény az oroszlánok földjén, félig nyitott fürdőszobával, úszómedencével és kilátással a vadonra. Képek innen.

Azt mondják az okosok, hogy a napokban beköszöntött jó idő, napsütés és általános felmelegedés kedvező hatással van a hazai belvíz helyzetre. A jelek szerint mind kevesebb terület van víz alatt, a komolyabbra sikeredett telet követően. Ez jó hír, örülünk.

A víz apropóján ma a kristálytiszta öblökkel csipkézett partok hazájába, Norvégiába vesszük az irányt, ahol egy rozoga csónakház lebontása után a telektulajdonosok úgy döntöttek, hogy a nyári lakot az eredeti épület inspirációja alapján terveztetik meg.

Így született meg ez a modern kori nomád hangulatú, de a csupa fa épületszerkezetnek köszönhetően a kinti hideg időjárás ellenére is melegséget sugárzó kis hétvégi házikó, amelyben a természet is szó szerint bekúszik a falak közé, hiszen a ház tövében álló szikladarab is része a beltéri design-nak. Képek innen.

Kicsit hosszúra sikeredett ez a tél, Cortina d ’Ampezzoban jelenleg is közel kétméternyi hó várja a lesiklás szerelmeseit így április közepén, úgyhogy, aki teheti, ne csomagolja még el a hócipőt és társait, hanem vágjon neki utószezoni árakon egy jó kis síelésnek.

Az olasz Alpok egyik igazi gyöngyszemeként emlegetett elegáns síközpontba látogatunk ma el egy virtuális túra keretében, ahogy egy igazi tradicionális hegyvidéki olasz apartman falai közé kukkantunk be.

Szarvasagancsos csillárocskák, csupa-csupa fa mindenütt, álmainkat őrző szentkép a falon és méltatlanul a sarokba szorított bari, aki a szemeit elnézve egy baráti ölelésre vár. A világítótesteket érdemes közelebbről is szemügyre venni, van itt szarvasos idillt és síelőket ábrázoló darab is. A szőrmés sámli egyszerűen csúcs. Kő, vagy nem kő? Képek innen.

A gyermekkorban az a jó, hogy az ember fantáziája még határtalanul szárnyal. A mesevilág és a mindennapi élet egymásba keresztbe-kasul összefonódott, kesze-kusza szövedékében sokszor a mitikus lények létezése ugyanolyan valós, mint a reggelire elfogyasztott habos kakaó alján megbújó meglepetés csokikocka.

Ahogy azonban észrevétlenül belenövünk a felnőttek rutintól megszürkült egysíkú világába, a gyermeki évek alatt megtapasztalt csodák már csak ködbe veszett halványan derengő emlékfoszlányokként sejlenek fel bennünk, már ha egyáltalán őrzünk ilyen emlékeket magunkban.

Talán nem véletlen, hogy a mai napig megszállottan nézem a mesefilmeket és őszinte lelkesedéssel tudom végigizgulni, örömködni, vagy épp együttérzéssel siratni a főhősök bámulatos kalandjait, majd a moziból kitámolyogva még napokon át inspirálódom a filmkockák által közvetített csodavilágból. Valójában sosem akartam igazán felnőni.

Mára egy adag mesebeli házikóval készültem azok számára, akiket néha hasonló érzés kerít hatalmába és szívesen elmerülnek a mondák és mítoszok lényeinek varázslatos életkörülményeiben. Képek innen.

Ahogy elnézem, a húsvéti hétvége időjárás előrejelzéseit, legjobb esetben is esővel kell számolnunk, úgyhogy több mint valószínű, hogy a nagy családi baráti kirándulások helyett beltéri programokkal, kellően meleg bundás nyúljelmezbe való beöltözéssel tudjuk maximum az idén ünnepelni a húsvétot.

A férfinépet ezennel kérem meg tisztelettel, hogy mellőzze a jeges víz vödörből való adagolását, inkább a rém büdös kölni, mint egy kiadós megfázás alapon. Előre is köszönet. Lány- és asszonypajtásaimat pedig arra biztatom, hogy vidám színekkel, virágözönnel asztali dekorációval próbáljanak tavaszváró hangulatot varázsolni a fűtött szobában. Ehhez hoztam pár ötletet, inspirációt a weheartit.com-ról.

Kerti mulatság keretében mutatta be a sajtónak az IKEA kültéri bútor- és dekorációs újdonságait. Az időjárás tekintetében kissé skandinávra sikeredett tavaszi napéjegyenlőség igazi autentikus hangulatot varázsolt a Király utca egyik gyönyörűen felújított, kétszázéves házának udvarán rögtönzött sajtótájékoztatónak.

Lakberendezési magazinok szakújságírói és a témában publikáló bloggerek, bloggerinák gyűltek össze az eső elől menedéket nyújtó sátrak alá, melyekben az IKEA új kollekciójának színes darabjait próbálhattuk ki. A tavaszi és nyári szezonra kreált termékcsaládok tagjai egységes színviláguknak köszönhetően praktikusan variálhatóak egymással, a klasszikus és trópusi motívumok segítségével a legkisebb nagyvárosi balkontól a zöldövezeti teraszokon át a vidéki kertekig hamisítatlan napsütéses hangulatot varázsolhatunk.

Az IKEA arra biztat, hogy a tevékenységeket költöztessük ki a szabadba, ki-ki lehetőségeihez mérten a nappalit, a gyerekszobát, a dolgozót, vagy akár a konyhát is újraalkothatja szabadtéren, kitörve a téli szobafogság szűkre szabott falai közül.

Kert és erkély hiányában mehetünk a tópartra, vagy rendezhetünk kirándulással egybekötött baráti piknikezést a hegyekben, mindehhez könnyű, összecsukható, praktikus kültéri bútorokat, napágyakat, pokrócokat kínál a svéd bútoróriás.

Nagy kedvenceim a SOLVINDEN sorozaton belüli napelemes asztali lámpák, de főként a félgömb alakú hangulatfények, melyekhez nincs szükség elektromos vezetékekre, konnektorra, így bárhol fényt  varázsolnak az éjszakába. Az asztali lámpák nagyjából 4 órán át világítanak, a félgömbök  12 óráig tudják a maximális fényerőt, miután a nappali fényben feltöltekeztek. Az aprócska színes félgömbök pedig lítium elemmel 90 órán át üzemelnek.

Képek IKEA.

A szerdai elrettentő poszt után mára ismét egy brazil szépséget hoztam. Kívülről a házikó talán egy ősrégi erődre hasonlít a vaskos terméskő falak láttán, belül azonban szellős terek és egy könnyed, légies hatást keltő csigalépcső ejti rabul a nézelődőt.

Gyerekkoromban rajongtam a középkori várakért és a magas tornyokba vezető csigalépcsőkért. Legutóbb egy belgiumi utazás során hódítottam meg egy harangtornyot a meseszép Bruges városkában, ahol ismételten beláttam, hogy gyerekkori mániáim így a negyvenhez egyre közeledvén sem fakulnak egy cseppet sem. Nem csoda, hogy ebbe az otthonba is első látásra beleszerettem.

Az ősfás telken, karnyújtásnyira a természet gondoskodó ölelésétől lélegzetelállító kilátással, napfényes terasszal, visszafogott, minimálba hajló építészeti megoldásokkal csak a nagyon elvetemült népeket nem veszi le a lábáról ez a ház. A szerdán is emlegetett Barcelona székeim végre méltó helyet kaptak, háttérben a gigantikus méretű ablakokon keresztül beszökő fák látványa olyan harmóniát sugároz, hogy menten lótuszülésbe vágnám magam és mély meditálásba zuhannék. Pörfikt. Na megyek, kitöltök egy lottót. Képek innen.

Ma van az a nap, amikor megspórolom a rosszakaratú, unatkozó kommentelőknek a  kritizálással járó fáradtságot. Amit ugyanis mára hoztam, inkább rossz példa, mint jó, annak ellenére, hogy első ránézésre egész jó hangulatú lakásnak tűnik ez a stockholmi tetőtéri otthon.

A kecó egyébként 178 m2-en terül el, 4 szobás, két tetőterasz tartozik hozzá és saját külön bejáratú lifttel rendelkezik, nehogy már a TESCO-s nagybevásárlásból hazajövet a pórnéppel kelljen együtt szorongania anyunak a cekkerekkel.

A stílus alapvetően az élhető minimálba hajlik, és vannak benne szép megoldások is, így akit pozitív életszemlélettel áldott meg az ég, majd ezekre koncentrálva nyugtázza a szépséget. A gyanúm egyébként az, hogy egy önjelölt stylist vette kezelésbe a kéglit, és igyekezett a fotózásra kiglancolni azt, több-kevesebb sikerrel.

Kissé kilógnak a kompozícióból a panel enteriőrökben a természetközeliség megteremtésének instant megoldásaként alkalmazott kerámia kaspókba rejtett pálmák, valamint a bárpultra helyezett rikító színekben pompázó művirágcsokor, leginkább azonban a nappali közepén a gerendáról függő csillár verte ki nálam a biztosítékot.

A bárpultot ergonómiailag a használhatatlan kategóriába sorolnám, amennyiben a pultfelület továbblógna az alátámasztásra szolgáló falszakaszon, akkor kényelmesen lehetne akár étkezni is rajta.

Nagy divat, de sosem támogattam hálószobába tévét és munkasarkot rakni. Négy szobából az egyiket már csak ki lehetne nevezni dolgozónak, nem? A csillárförmedvény alatt nem tudom, mit keres a páros puff, valószínűleg túl nagy tér maradt szabadon, amit a stylist ezzel a kézenfekvő ötlettel igyekezett palástolni, és bár nagy kedvenceim a Barcelona székek, de nem hiszem, hogy sokat ücsörögnék rajtuk ott, ahol vannak a nagy semmi szélén, ami valószínűleg egyébként az előtér lehet, lévén minden ajtó, valamint a lift is oda nyílik. Érdekes. Képek innen.

A Los Angeles-i születésű Kristin Barone igazi világutazó, a divatiparban dolgozik és kreatív munkája révén sokat van úton a nagyvilágban. Ezen felül önkéntes munka keretében rendszeresen jár Afrikába, ahol rászoruló családoknak segít akár oktatással, akár gyógyszerekkel, vagy élelmiszerrel. Utazgatásai során a világ minden szegletéből begyűjt valami szuvenírt, melyek aztán a Gramercy Parkra néző new yorki lakásának díszeként emlékeztetik őt kozmopolita élményeire.

Hófehér falak, fekete-fehér képek, szürkés tónusok uralkodnak az enteriőrben, visszafogott, elegáns hangulatot árasztva. A szörfdeszka a sajátja, még kaliforniai életéből származó darab, a zongorát egy bolhapiacon vette 200 dollárért és lefestette fehérre. Az aprócska konyhát egy barkácsboltban 14 dollárért vásárolt függönnyel választotta le a nappali étkezőtől, saját bevallása szerint többe került a taxival hazaszállítás, mint maga a függöny. Simán laknám.

Képek innen.

Micsoda véletlen, pont egy hónapja, február 11-én posztoltam a kártyás sztorit, aminek elvesztett fonalát most felvéve folytatom a gyerekkori nosztalgiázást a mai házikó kapcsán. Papa tehát nagy zsugás volt, és annak ellenére, hogy egész életében fiúunokákra vágyott, három csodás leányzóval áldotta meg az úr. Miután harmadikra sem belevaló kislegényt hozott a gólya, papa beletörődött, hogy cserfes pajkos kiscsajokkal kell beérje.

Becsületünkre legyen mondva, azért igyekeztünk fiúpótlékként viselkedni néha. Két divatbemutató között, amikor is nagyanyám ruháiba beöltözve billegtünk sorban a nappali és a háló közt húzódó kifutón, rollerrel hasítottunk a játszótérig, fülmosó fecskendővel locsoltuk a teraszról a járókelőket a ház előtt húzódó utcaszakaszon és kártyavárat is építettünk.

Minthogy több generációra elég csomag kártya volt fellelhető a lakás minden zugában, viszonylag gyakran fulladt a kanasztázás hirtelen felindulásból elkövetett kártyavárépítésbe. Lélegzetvisszatartva rakosgattuk a lapokat egymás tetejére, abban bízva, hogy megdöntjük a legutóbbi magassági rekordot.

A mai brazil házikóról a kártyavár jut eszembe. A szinteket elválasztó betonfödémek között meghúzódó üvegfal és lapokba hajtható fa zsalugáter-rendszer legalábbis erre emlékeztetett. Mindig is szerelmese voltam az óriás üvegfelületeknek, de az emeleti szinten fekvő háló is magával ragadott a zsalukon beszűrődő fénypászmák miatt.

Képek innen.

Nem fog fájni, megígérem. Kreatív beállítottságúak számára hoztam mára egy unaloműző, kedves ötletet. Tetováljunk banánt! Bizarrul hangzik? Legyünk nyitottak az újdonságra és adjunk egy esélyt ennek a csináld magad művészeti ágnak.

Projektünkhöz szükség lesz banánra és egy biztosítótűre, ugyanakkor jól jöhet némi ihlet és kézügyesség, bár, amennyiben csak szimpla üzeneteket szeretnénk kedvesünk reggeli banánjára, akkor még a jó rajzkészség is elhanyagolható.

A tű segítségével a banán héját ahogy megszurkáljuk, az elkezd bebarnulni és kialakul a rajz, vagy a felirat. Sokáig ne hagyjuk állni, mert a barnulási folyamat nem áll meg, és napok múltán már csak egy amorf paca marad a művünk helyén.

Ötlet és képek innen.

Ahogy a múlt héten elementáris erővel kitört a tavasz, észrevettem magamon, hogy mérhetően fogékonyabb lettem a romantikára. Bízom benne, hogy a jelenség csak átmeneti, és még menthető vagyok, feltehetően idővel visszaáll a rend, és ismét természetközeli, minimálba hajló, funkcionális énem kerekedik majd felül.

Addig viszont, amíg a metamorfózis ismételten végbemegy, Csipkerózsika álmok ölelésében tengetem napjaim, és ennek örömére bedobok egy mesebeli viktoriánus kis ékszerdobozt, egy kerek erdő közepén dimbek-dombok alján csücsülő aprócska házikót, ahol a mohalepte kövek között manók, elfek és egyéb rejtélyes szerzetek puha léptei lopnak neszt a csendbe.

Képek innen.

Annyit reklámozom Brazíliát, hogy lassan kérek valami apanázst a helyi külképviselettől az országukba irányuló turizmus fellendítése okán. Ma is átkelünk az óceánon, és nem messze Rio de Janeirotol landolunk a buja, vadregényes Itaipava városkában, ahol egy kellemes üdülőkomplexumban nézünk körül.

Nem szaporítom a szót, beszéljenek a fotók, amiket itt találtam.

Los Angeles belvárosi művésznegyedében található a Bestia, egy házaspár tulajdonában álló modern olasz étterem. A vadállat névre hallgató vendéglátóipari egység enteriőrjének kialakításakor egyfajta humoros vágóhídi idillt megcélozva húskampókra lógatták fel az ipari hangulatba tökéletesen passzoló pucér lámpaizzókat.

A tulipánforma, egyedi lámpák szemmel láthatóan lapátfejekből állnak össze, amely egyszerre rémesen morbid (a vágóhídi alapötletnél maradva) és hihetetlenül romantikus, mint a tavasszal virágba boruló holland tulipánmezők.

Nagyon mai, nagyon indusztriál. Bejön, vagy nem bejön? Képek innen.

Brazília fővárosában, Brasíliában járunk egy véglegetekig minimál stílusú, elképesztő méretekkel bíró házban, amely a gigantikus ablakfelületeknek köszönhetően a határtalanság érzetét kelti lakóiban. Az emeleten elhelyezkedő négy hálószobából, melyek mindegyike saját fürdővel ellátott, lenyűgöző körpanoráma nyílik a városra.

Tetszik, ahogy a nappali-étkező és a terasz közti határvonal a tolóajtóknak köszönhetően szinte elmosódik, a kül- és beltér egységét hangsúlyozva. A bejárati csupa üveg homlokzat révén a buja növényzettel tarkított előkert szinte szerves része a lakótérnek. Szeretem az ilyen megoldásokat, amik közelebb hozzák a természetet, ezáltal a mégoly sokat szidott minimál stílusnak is adnak némi emberi felhangot.

Képek innen.

Mindig is vonzott a végtelen tenger, és a napfényt ezernyi apró tükörként visszaverő hullámokon könnyedén tovasikló hajócsodák. Legyen az egy egyszerű túrakenu, egy légies testű katamarán, egy hangulatos kalózbárka, vagy egy luxusyacht, mindegyikben megtalálom az öröm forrását.

Mára az utóbbi kategóriából hoztam egy pazar darabot, amit szívesen elfogadnék a szemtelenül jóképű, lehetőség szerint mediterrán vérvonalból származó, napbarnított milliárdos tulajával együtt. Ha esetleg van ilyen kaliberű pali, nyugodtan keressen meg a blogomon keresztül. Addig is, míg rám talál, hallgassunk témába vágó zenét.

Három hálószoba, amerikai konyhás nappali, napozóterasz, mi kell még? Nekem pont megfelelne. Az enteriőr szerencsére a jó ízlés határain belül került berendezésre, nincsen csiricsáré rongyrázósan túllihegve, és rémes kárpitok sem csúfítják el a bútorokat. Azt mondjuk nem tudom, hogy a személyzet hol alszik, de azt tisztán látom, hogy két legkedvesebb barátomat párjaikkal együtt simán el tudnám szállásolni szerény hajlékomban. Na, ki akar a barátom lenni?

Képek innen.

Nagyon letisztult alapokon, vakító fehér vászonra vetett, ízlésesen elrendezett szivárványpacák. Nem, jelentem nem szívtam semmit, mégis így érzek ezzel a svéd családi házzal kapcsolatban, ami újabb iskolapéldája az élhetőségéről és emberközeliségéről híres skandináv stílusnak.

Az IKEA-ból jól ismert alap bútordarabok és kiegészítők mellett tökéletesen megfér a dédi ütött-kopott sámlija, a gyerekkori nyaralásainkra emlékeztető kerthelyiségekből származó szék, de akár egy-egy kortárs design darab is. Rendben van, úgy ahogy van. Lehet szeretni. Szerintem.

Képek innen.

A gyerekszoba tökéletes terep arra, hogy a hányatott sorsú szülők, akik még az átkosban nevelkedtek, mikoron a Domus áruház egyfajta gyerekbútorából és annak is piros illetve kék verziójából lehetett válogatni, a gyerek boldogságára hivatkozva megadhassák maguknak azt az inspiratív környezetet, aminek a hiányában nem fejlődhetett ki az esztétikai érzékük.

Mára hoztam egy kedves kis babaszobát azoknak az újdonsült szülőknek, akik nagyon szeretnének valami mást, mint a szomszédnak, de nincs sem idejük, sem energiájuk arra, hogy kreatív koncepciót ötöljenek ki maguktól.

A megoldás skandináv modern stílusjegyekkel bír, központi eleme a falra festett nyírfa és a vidám kis baglyocskák. Teljesen semleges nemi hovatartozását illetően, így akár kisfiú, akár kislány lesz a bébi, passzolni fog az egyéniségéhez anélkül, hogy a személyiségfejlődésében komolyabb törést okozna.

Képek innen.  

Mostanában megint áradozom Brazíliáról. Legutóbb egy személyes indíttatású bulibeszámolós történettel fűszereztem egy házikót egy másik esetben pedig a leginkább irigyelt tanult szakmámba (bartender) vágó témát kanyarítottam egy lakberendezésről szóló poszt köré.

Na, ha mára is kéne hozni apropót, ami miatt a brazilokat szerethetjük, akkor így hétfő lévén legyen mondjuk az indok a kávé. Merthogy minden normális irodában a kollegiális csevej mellett elfogyasztott reggeli kávé az egyetlen dolog, ami valamelyest képes a dolgozó nép hétfői munkakedvét a nulláról nagyjából a nulla egész kettő tizedre feltornászni. Úgyhogy viva, viva café do Brasil, egyúttal jófajta arabicát a szervezetbe!

Szolid panoráma a hol csendesen, hol pedig viharosan hullámzó tengerre egy Sao Conrado parti telkére épített 240 m2 alapterületű házikóból. Szellős, minimál alapokon nyugvó enteriőr, aminek egyszerű, fehér falai csodás keretet biztosítanak az esténként lenyugvó nap körüli színorgiák pompás élvezetéhez. Pazar, mi? Hát hogy a viharba ne!

Képek innen.

Én kérek elnézést a magyartalan címadásért, de remélem mindenki dúdolja már magában a régi slágert. Akinek esetleg gondjai vannak a dallam felidézéssel, a lenti linken meghallgathatja az elmúlt évezred egyik legédesebb nótáját.

Tudom jól, hogy az idei Valentin nap már elmúlt sokak örömére. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy a férfiak nagy többségének komoly kihívást jelent megjegyezni a jeles dátumokat, ezért biztosan akad, aki a hónapok óta a kiskereskedelmi egységekben tomboló szívecske és cukimaci láz ellenére is elfelejtette február 14-ét. Nekik ajánlom szeretettel mai posztomat, amivel esetleg még jóvá tehetik bűnüket egy csináld magad ajándékkal.

Ragasztópisztolyt, térképet, használaton kívüli képkeretet és színes cukorkákat elő, induljon a technika óra! Ötlet, képek innen.