Az éj sötétje a lehúzott redőny apró résein át kúszott be a szobába, mígnem a koromfeketeség teljesen kitöltött minden apró zugot. Ahogy lehunyta szemét, még kavarogtak, cikáztak fejében a gondolatok, a kintről a messzeségből beszűrődő riasztó vinnyogása miatt még káromkodott magában egy sort, majd lassan, megszűnni kezdett a külvilág, ahogy az álommanó mázsás súlyokat aggatott pilláira, és megkezdte az agyával való foglalatoskodást.
Bozontos hajával, kockás, kantáros kis rövidnadrágjával mókás szerzet volt, ahogy a karján tartott kosárkából egy-egy marék álomport szórt a szemére minden áldott éjjel, szorgosan. Ma azonban a por önmagában nem volt elég, a súlyokat is be kellett vetni. Amint megvolt a szokásos előkészületekkel, lekuporodott a feje mellé a párnára, befészkelte magát egy kényelmes redőbe, majd lustán hátradőlt. A tikkasztó hőség okán elővett hátizsákjából egy üveg jégbe hűtött borocskát, és amúgy póriasan, tudatosan kerülve az urizálás legcsekélyebb látszatát is, szájához emelte az üveg csőrét és élvezte, ahogy a frissítő nedű csordogál lefelé a torkán, mint egy csendesen kanyargó, hűsítő alpesi patak.
Néha az ihlethez szüksége volt némi külső motivációra, nem mindig jött ugyanis egyértelműen az ötlet, hogy épp milyen mozit tűzzön műsorra a lánynak. A kerek savak, az üde gyümölcsös felhangok, a markáns tanninok valahogy mindig kihúzták a csávából, ha kreativitása épp nem hágott a tetőfokára.
Hosszú évezredek, számos élet óta jártak ők együtt, a lány és az álommanó. Egyszer régen, nagyon régen, az idők kezdetén kiválasztotta őt a lány (speciel pont abban az életben fiú volt, de ez most nem lényeges) és megegyeztek, hogy innentől amíg világ a világ, szállítja majd neki a port és gondoskodik az álmairól. Az egyezség megkötése óta az aprócska lény fáradhatatlanul végezte feladatát, és az éj leszálltával megkezdte áldásos tevékenységét. Furfangos figura lévén nemcsak szimpla szórakoztató mozikat ültetett a fejébe, hanem törekedett arra, hogy évezredes bölcsességét megosztva a lánnyal némi tanítást, iránymutatást is beleszőjön a történetekbe.
Ezen az éjjelen a bódítóan virágillatú Irsai Olivérnek köszönhetően úgy döntött, hogy ismét a madaras sztorit veszi elő. Az mindig aktuális, minek folytán rendszeresen tűzte műsorra, mert a lány még sokadik életében is hajlamos volt elfelejteni a tanulságot. Ilyenkor szárnyakat adott neki, végtelen, csábító azúrkék egeket, alant elterülő aranysárga, lomhán hullámzó búzamezőket, zöldellő buckákkal szeldelt dombokat és a levegőbe emelkedés emberfeletti képességét. Hagyta, hogy elrugaszkodjon a biztonságot nyújtó földtől, és egyre magasabbra emelkedve meghódítsa a levegőt. Ilyenkor megajándékozta őt a határtalan boldogság, a repülés szabadságának mámorító érzésével, abban reménykedve, hogy erre a különös állapotra ébredés után is emlékezni fog. Mert hiszen tudta jól, hogy a lány arra született minden életben, hogy szabadon repüljön, mint a madár, hátrahagyva cifra kalitkáját, amibe vagy mások zárták be, vagy önként és dalolva költözött, azért, hogy fájó szívvel tekintsen kifelé a rabságot jelentő rácsokon.
Megigazította kockás gatyáját, elhelyezkedett a párnán törökülésben, szemeit lehunyta, majd kezeit a térdére fektetve gondolataiban elkezdte szőni az aznapi mesét. Törekedett rá, hogy ne csak a képek legyenek élesek, hanem az érzéseket is tisztán közvetítse a lány felé, bízva abban, hogy a kelekótya szőkeségben elég mély nyomokat hagy majd az álom ahhoz, hogy reggelre is maradjon még belőle. Talán majd most sikerül végre valahára megértetnie vele, hogy merre is vezet az út a boldogsághoz. Ha mégsem venné az adást a lány, hát megpróbálja legközelebb is. Egy biztos, nem adja fel egykönnyen. Különben is, akkor ott, mikor elvállalta a feladatot, felelősséget vállalt érte, hogy kitart mellette annyi élet során, amennyi adatik a lánynak. Ő pedig arról híres, hogy tartja a szavát. A nézőtér elsötétedett és felsejlett a vásznon a főcím.
Mai vityillónkhoz sem hátrány, ha szárnyakat növesztünk, hiszen Brazíliáig kell repülni, ha szeretnénk bekukkantani ebbe a pazar kis nyaralóba. Tágas terek, egyszerű elegancia, természetes stílus, eléggé lakható. Tessék csak tessék, szabad a pálya, leszállási engedélyt megadom. Képek innen.
Utolsó kommentek