Szokványos kedd reggel volt. Az unott arcú népek semmibe meredő tekintettel lógtak a kapaszkodókon a fülledt levegőjű metrókocsiban, mint holmi oszlásnak zombik, akiket kiakasztottak a szárítókötélre szellőzni. Az induló állomáson felszálló szerencsések, akiknek hely is jutott, egymás izzadt testéhez ragadva ültek, és minden fékezésnél egyszerre dőltek el egy irányba.

5158d6d8e5deemodern-vacation-rentals-greece-exterior-3.jpg

A megállóba érkezve az ajtó szétnyílt, és úgy tűnt, a bentinél némiképp  frissebb levegő áramlott a szerelvénybe. A nő a mozgólépcsőhöz sietett, és pofátlanul a gyülekező tömeg elejére osonva igyekezett mihamarabb távozni a fojtogató mélyből, fel a földfelszínre. Ekkor hallotta meg a hangot.

5158d6d6af72emodern-vacation-rentals-greece-exterior-2.jpg

Tadadadam, tadadadam, tadadadam. A hangot, ami szívszorítóan édes dallamként mart a lelkébe. Tadadadam, tadadadam, tadadadam. Az egyik mögötte poroszkáló utas görgős bőröndjét húzta éppen végig  a mozgólépcsőhöz vezető bordázott gumiszőnyegen. Az apró kerekek ütemes zaja ezen a szürke kedd reggelen valódi zene volt a fülei számára. Egy pillanat alatt fordult vele a világ, és látta magát, ahogyan a lisztferihegyi reptér ajtaján belép a check-in pultok varázslatos erőterébe, és az induló járatokat mutató kijelzőt kémleli.

5158d6fca0933modern-vacation-rentals-greece-interior-9.jpg

A döntés, mint magból kipattanó csíra, hirtelen és visszavonhatatlanul fogalmazódott meg benne. Menekülni az élőhalottak elől a napfénybe, a fehér homokkal övezett tengerhez, a pálmanapernyők tövében aranybarnára sülni, miközben lágy szellő simogatja a bőrét. Az irodába érve rögtön a gép elé ült, és nekilátott last minute  oldalakon szörfölni. Péntekig  már  fél lábon is kibírja, aztán elindul a fénybe.

5158d6f48ecfdmodern-vacation-rentals-greece-interior-5.jpg

Ti hova utaznátok ma? Lehetne az úti cél például Santorini? Egy kedves kis házikót hoztam mára, négy hálószobával, nyolcfős baráti társaságnak tökéletesen megfelel. Előszezonban már napi 465, főszezonban 868 euróért kibérelhetitek.

5158d6f1872f2modern-vacation-rentals-greece-interior-3.jpg

5158d6daaebfemodern-vacation-rentals-greece-exterior-4.jpg

5158d6f8b9ddbmodern-vacation-rentals-greece-interior-7.jpg

5158d6dc817e2modern-vacation-rentals-greece-exterior-5.jpg

5158d6d44b16cmodern-vacation-rentals-greece-exterior-1.jpg

5158d6de67903modern-vacation-rentals-greece-exterior-6.jpg

5158d6f31406cmodern-vacation-rentals-greece-interior-4.jpg

5158d6e032f1bmodern-vacation-rentals-greece-exterior-7.jpg

5158d6f6b295dmodern-vacation-rentals-greece-interior-6.jpg

5158d6e228088modern-vacation-rentals-greece-exterior-8.jpg

5158d6fab016dmodern-vacation-rentals-greece-interior-8.jpg

5158d6ed04f16modern-vacation-rentals-greece-interior-1.jpg

5158d6fec61e8modern-vacation-rentals-greece-interior-10.jpg

Címkék: stílus ház görög santorini tengerparti

A bejegyzés trackback címe:

https://artinterior.blog.hu/api/trackback/id/tr865406181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sírjatok 2013.07.17. 13:20:26

Minden egyes metróutazó azt gondolja, hogy a többi micsoda egy zombi.
süti beállítások módosítása