A szerdai elrettentő poszt után mára ismét egy brazil szépséget hoztam. Kívülről a házikó talán egy ősrégi erődre hasonlít a vaskos terméskő falak láttán, belül azonban szellős terek és egy könnyed, légies hatást keltő csigalépcső ejti rabul a nézelődőt.
Gyerekkoromban rajongtam a középkori várakért és a magas tornyokba vezető csigalépcsőkért. Legutóbb egy belgiumi utazás során hódítottam meg egy harangtornyot a meseszép Bruges városkában, ahol ismételten beláttam, hogy gyerekkori mániáim így a negyvenhez egyre közeledvén sem fakulnak egy cseppet sem. Nem csoda, hogy ebbe az otthonba is első látásra beleszerettem.
Az ősfás telken, karnyújtásnyira a természet gondoskodó ölelésétől lélegzetelállító kilátással, napfényes terasszal, visszafogott, minimálba hajló építészeti megoldásokkal csak a nagyon elvetemült népeket nem veszi le a lábáról ez a ház. A szerdán is emlegetett Barcelona székeim végre méltó helyet kaptak, háttérben a gigantikus méretű ablakokon keresztül beszökő fák látványa olyan harmóniát sugároz, hogy menten lótuszülésbe vágnám magam és mély meditálásba zuhannék. Pörfikt. Na megyek, kitöltök egy lottót. Képek innen.