Mostanában új szokást honosítottam meg, vasárnap délelőttönként kinyargalok a Szimpla kertbe a termelői vásárba. Hangulatos kis hely, egy csomó finomsággal, a vásári forgatagban szinte el is felejtem, hogy a kapun túl, a párába burkolózott, tűzforró aszfalttal borított utcákon alig van élet, hiszen a fővárosi polgárok java ilyenkor a vízparti nyaralóba menekül fejvesztve - megjegyzem, érthető módon.

Az ilyen őstermelői piacokban azt szeretem, hogy az árusok barátságos közvetlenséggel szólítanak meg, kóstolóval kínálnak, és szívesen mesélnek arról, mi fán termett a portékájuk és hogyan került a lekvár az üvegbe. Meglepően emberi kommunikáció alakul ki vadidegenek között, egy olyan világban, ahol legközelebbi ismerőseinket is túlnyomórészt online szólítjuk meg.

Száz szónak is egy a vége, tessék piacra járni, hazait venni, és nem a szupermarketek plasztik termékeit tenni a család asztalára, melynek a közepére egy szép csokor szezonális virág is dukál, amit a legtöbb piacon szintén beszerezhetünk. Semmi fakszni, csak rusztikus egyszerűséggel hajítsuk bele egy befőttesüvegbe, vagy egy formás vázába a mezei bokrétát, és asztalközépre vele. Képeket a tumblr-ről hoztam.