Az emberek egy részének gondot okoz a döntéshozatal. Most persze nem arra gondolok, amikor a reggeli készülődésben őrült módjára próbálgatom fel a szekrényből előhalászott ruhadarabokat, majd az agresszió mind magasabb szintjeit spirálisan bebarangolva dobálom szanaszét őket a szobában. Ezt a nőknél ugyanis teljesen normális viselkedésnek tekintem.

Hosszabb távra szóló kérdések esetén azonban sokan kapjuk magunkat rajta komoly, már-már önmarcangolásba hajló hezitáláson. Jómagam például annak idején hetekig morfondíroztam azon, hogy vajon persepolis sárga, vagy inkább recife kék színben kérjem-e az autómat. Speciel kád ügyben megvan a naprakész borítékolt válaszom, de ki tudja, hány embernek okoz problémát eldönteni, hogy zuhanyfülkét, vagy kádat tegyen-e a fürdőbe. Társas kapcsolatok fennállása esetén ez a témakör tovább bonyolódik, hiszen a család egyes tagjai között még a konszenzust is meg kell találni. Több fürdőszobás, nagyobb alapterületű lakásoknál persze megengedhetjük magunknak, hogy mindkettővel rendelkezzünk, de bizony egy garzonnál sokszor hiába vágynánk a kádra, ha csak egy zuhanyfülkének elegendő helyünk van.

Piotr Pyrtek futurisztikus koncepciója ötletes megoldással szolgál, The Tulip (tulipán) névre keresztelt kreációja ugyanis csukott állapotban zuhanykabinként, lenyitva viszont kádként is használható. A tökéletes relaxálás és felfrissülés jegyében a tulipán víz alatti fúvókákkal, hidromasszázsfejekkel teszi még felejthetetlenebb élménnyé a mindennapi tisztálkodást.

Címkék: koncepció fürdő kád zuhany kombinált tulip futurisztikus hidromasszázs

A bejegyzés trackback címe:

https://artinterior.blog.hu/api/trackback/id/tr552666344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Partyface 2011.02.16. 21:37:39

Tetszik, jó ötletnek tartom kis lakásokba csak kérdés mennyire tartós mert így első ránézésre nem tűnik annak. Na és persze az ár....

krisz-nagy 2011.02.20. 20:59:54

a vicc az, ha nincs pénzed nagyobb lakásra, miért pont egy ilyenre lenne?
süti beállítások módosítása