A „mindenkinek saját plázát” álom néhány évvel ezelőtt, úgy tűnik, nem holmi pusztába kiáltott szó volt, mára valóban teljesülni látszik a fogyasztói társadalom eme különleges szentélyének agresszív térhódítása Magyarországon. A statisztikák szerint 118 bevásárlóközpont, 7500 üzlettel, megközelítőleg 2,6 millió négyzetméteren várja a shoppingolási függőségtől szenvedőket, csellengőket, szezontól függően melegedni vagy épp hűsölni vágyókat, valamint azt a néhány embert, aki még moziba jár, a torrentről való filmletöltés helyett.

Megnyílt kis hazánk legújabb plázája, a Corvin. Arról, hogy a névválasztás mennyire szerencsés, valószínű sokaknak megvan a véleménye, egy biztos, ha nagyanyáddal beszélsz meg ide találkozót, tuti elkerülitek egymást, mert ő a Blahára fog menni a Corvin Áruházba, magától értetődő módon. Tekintsünk el most azonban a kommunikációs szakemberek által elkövetett apró bakitól, és nézzük meg az új jövevényt a lakberendező szemüvegén keresztül.

Összességében úgy érzem, válság ide, válság oda, a beruházók igyekeztek nagyon kitenni magukért a ráncfelvarrt nyócker új elit negyedébe megálmodott üzletházban. A számomra kicsit rendszeridegen téglautánzatú falburkolatot leszámítva pazar anyaghasználat, szellős terek, modern megoldások jellemzik az épületet. A mellékhelyiségek fotocellás ajtókon keresztül közelíthetőek meg, tisztára, mint egy űrbázison, a WC-k designja magában is megérne egy misét a derékmagasságtól gyönyörűen tapétázott fallal (igaz, én a hidegburkolat-tapéta illesztést nem így oldottam volna meg…).

Posztom témája azonban az étteremszint, és nem gasztro szempontból értékelném a helyet, mivel számomra a kínai és a kínai közötti választás nagyjából a szégyen kategóriába esik, hanem ismét, belsőépítészetileg mustrálom a felhozatalt. Az anyaghasználat változatlanul magas minőséget tükröz, a kivi zöld, fehér, csoki és világos árnyalatú zebrano felületekkel egy friss, kellemes hangulatot sikerült varázsolni.

A legnagyobb az egészben a tapifal. A körívesen az étkező placc körül elhelyezett kifőzde pultok között a homorú falszakaszokon gyümölcsök és sütemények gigantikus képei gondoskodnak az étvágygerjesztésről, és a kulturált étkezéshez szükséges vizuális ingerekről. Zseniális. Közelebb érve kis feliratok invitálják a nézelődőt egy kis dörzsölésre. A falak ugyanis, hasonlóan az avon katalógus parfümöt kínáló oldalaihoz, illatosítottak. Miközben elfogyasztottam a méla undorral kiválasztott kínai kajámat, szemem sarkából figyeltem, vajon hányan merészkednek oda egy kis simogatásra, de sajnos senkit nem sikerült rajtakapjak. Bevallom töredelmesen, én nem tapiztam. Arra mondjuk kíváncsi vagyok, hogy időnként lemossák-e majd a falat, miután a gung bao csirkés kezükkel a népek végigdörzsölgetik az almákat, vagy mi lesz a sorsa ennek a műremeknek. Az is lehet, hogy majd cserélgetik a képeket, ha elillan az aroma. Azt ajánlom, aki ki szeretné próbálni, menjen minél előbb, amíg még van mit dörzsölni.