Nagy csinnadrattával, vörös szőnyegen vonuló világsztárokkal, és a farvizükön evező hazai celeb világ jeles képviselőivel megnyitotta kapuit a Kempinski szálloda földszintjén az új stílusú japán konyha remekeit felvonultató NOBU lánc budapesti tagja.

Ez alkalommal mellőzve mind a bulvársajtó által már felkarolt szaftos sztorikat, mind pedig a kulinária hazai szakmai, valamint önjelölt hobbi szakértői által kivesézett mélyreható étlap analízist, beszéljünk arról, amiről eddig még senki. A NOBU belsőépítészeti megközelítéséről.

A világhírű étteremlánc weboldalát böngészve betekinthetünk a glóbusz öt földrészén fekvő számos egységbe, enteriőr képek, és ínycsiklandó ételfotók formájában. Bevallom, néhány tál láttán nekem is összefutott a nyál a számban, de próbáljunk most mégis az építészeti vonatkozásokra koncentrálni.

Örömmel láttam, hogy a neves amerikai építész David Rockwell jó formában volt, és a budapesti üzlet kialakításakor inkább a szolid japán elegancia felé vette az irányt. Tegyük hozzá, hogy a mester már nem először tervez Robert De Niro és Nobu Matsuhisa közös gyermekének látványt, az ő keze alól kerültek ki a ugyanis New York-i 57, a Melbourne-i, a Hong Kong-i és a Dubai-ban álló NOBU éttermek belsőépítészeti koncepciói is.

Bevallom, nekem az Emirátusokban alkalmazott, erősen arab elemekkel fűszerezett stílus kissé túlburjánzónak tűnik egy sushi étteremhez, de ez pusztán egy szubjektív vélemény. A pesti verzió viszont tényleg kifinomult, egyszerűsége tökéletesen illik az ázsiai ízléshez, mégsem puritán. A girbegurba fakoronára emlékeztető áttört falak szép ritmust adnak a térnek, azon túl, hogy kellemesen tagolják is azt. Az egyszerű fa asztalok mellett szép kontrasztot ad a könnyed nőiességet sugalló cseresznyevirág mintázatú kárpit.

New York 57:

Dubai:

Hong Kong:

Melbourne:

Címkék: ázsiai japán fal lakberendezés nobu robert de niro áttört david rockwell nobu matsuhisa

A bejegyzés trackback címe:

https://artinterior.blog.hu/api/trackback/id/tr752394785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mari2 2010.10.26. 10:27:47

Gyönyörű! Mikor megyünk? Meg kell várni az ötöst??? :-))
süti beállítások módosítása