A tegnap esti havas esőből esőbe forduló, nem kimondottan kellemes időjárás ellen a belvárosi teázóba menekülő népek monoton duruzsolása és csendes párolgása közben egy jó citromfüves gyömbéres tea mellett azon morfondíroztam, vajon hányan csomagolnának szó nélkül és indulnának el a földi paradicsomba, ha egy lottónyeremény folytán ez módjukban állna.

Gyanítom, hamar kiüresedne a Jókai tér és környékének összes vendéglátó egysége, ha csak Fortuna kegyelmén múlna a történet, mert ez a mostani tél nem éppen a marasztaló fajták közül való. Lépten-nyomon folyik az orrom, mivel a nőies öltözködést a kellő komfortérzetet nyújtó rétegessel rendszerint képtelen vagyok kombinálni így, marad a csinos, de didergős verzió, melyből kifolyólag magam is melegebb éghajlatra vágyom.

Régi olvasóim talán már tisztában vannak vele, hogy a szívem elég erősen Ázsia felé húz. Meglehetősen szubjektív véleményem szerint mikor a Jóisten Bali szigetét kanyarította a földgolyóra, és éppen a szépséget adagolta az összetevőkhöz, kissé megszaladt a keze, így kerekedett ki az a lélegzetelállítóan gyönyörű kis földdarabka, ahol még a mániákus depressziósok életkedve is varázsütésre visszatér.

Na, ma ide utazunk. A helyszín Bali észak-nyugati, Jáva felőli csücske, egy nemzeti park határában fekvő Pemuteran nevű városka luxus villaparkja (Jedavilla). Kellemes kis búvóhely azoknak, akik a büdös-zajos nagyvárostól távol csendes, üdítő kikapcsolódásra vágynak. Na, pakolunk?