Tegnap délután nyakig gyantás lettem, és nem a kozmetikus hibájából. Sikerült elkészítenem három adventi koszorút, egyet asztaldísznek gyertyákkal, egyet a bejárati ajtóra, egyet pedig a kertkapura. Beindult nálam a karácsonyváró dekor gépezet.

Miután a koszorúkötésből maradt még fagyöngyöm, úgy döntöttem, idén újabb ámerikai szokást honosítok meg, és kötöttem egy kis bokrétát a bejárati ajtóhoz. Mint az a hollywood-i lányregényekből ismert, a fagyöngy alatt szabad a csók, ráadásul a legenda szerint sírig tartó szerelmet ígér.

Jómagam ugyan már kinőttem a tündérmesékből, a holtomiglan-holtodiglan szerelemben nem hiszek, mégis kedves kis játéknak tartom ezt az egyébként skandináv gyökerekből táplálkozó hagyományt. Akit még nem talált szíven Ámor nyila, várom szeretettel a portámra, talán pont itt találja majd meg élete párját. A csókhoz pedig – mint a filmekben - zenei aláfestés illik, szóljon hát egy igazi Egybesült Államok-beli klasszikus, az érctorkú Aretha Franklin nótája. Kellemes adventi készülődést mindenkinek.