Életem első számítógépe egy Commodore 64-es volt. De nem ám kazettás, hanem floppy drive-os. Na ez akkoriban a lakótelepen elég komoly darabnak számított. Monitorként a Videoton televíziónk funkcionált, így igen nagyban élvezhettem a különféle játékokat. (Zárójelben jegyzem meg, azoknak, akik még nem éltek hőskorban, hogy ez a gép 64 KB RAM-jával akkoriban igazi csúcsmodell volt. Manapság a 2-3 GB RAM a legegyszerűbb laptopokban alapfelszerelés…)
Annyi játékunk volt, hogy egy kis füzetbe felírtuk, hogy melyik lemezen mi van, az A és B oldalon. Merthogy egy kis vágó szerszámmal lyukat ütve a floppy másik oldalára is, kétoldalasítani lehetett a lemezeket. A világ összes téli és nyári olimpiájával, autóversenyével rendelkeztem akkoriban, és keserves harcot folytattam a valóban lehetetlennek tűnő Impossible Mission játékkal. Nagy kedvencem a mászkálós zabáló figura, a Pacman volt. Hogy miért? Próbáld ki itt, és mindenképp adj hangot rá! (A régi jó joystick hogy hiányzik ilyenkor! A billentyűzettel sokkal nehezebb navigálni.)
Érthető módon teljes lázba jöttem, amikor rábukkantam az olasz QAYOT design oldalán erre a Pacman puffra, ami úgy hiszem a legtöbb harmincon túli ember szívét megmelengetné. Ha a mikulás csizmába nem is fér bele, azért a karácsonyfa alá még kérhetünk egyet. Pacman forever!