Dizájnerek egymás közt

 2012.09.20. 08:40

Igazi mediterrán kreatív párost alkot az olasz fotós, Giampaolo Sgura és a spanyol stylist, Miguel Arnau, akik milánói otthonukat egy egészen különös helyen, egy egykori repülőgép összeszerelő gyár épületében hozták tető alá. Mára a környék igazi design paradicsommá…

Címkék: stílus modern lakás loft gyárépült

Gyerekkorom óta úgy tekintek a lakókocsikra, mint valami mérhetetlenül kalandos, és mókás szerkezetekre, melyben csupa vidámság az élet. Sehová nem kötődni, csak menni-menni az orrunk után bele a nagyvilágba, és ahol megfáradunk, egy kis dombra lecsücsülünk és alvás. Nincs…

Címkék: mobil design stílus fa modern otthon lakókocsi

Hajózás mindörökké

 2012.09.14. 09:24

Csak reménykedni tudok, hogy az időjósok szokásukhoz híven tévednek, mert az előrejelzések szerint igencsak borús és hűvös napoknak nézünk elébe. Az én szervezetem számára különösen megterhelő ez a drámai váltás, hiszen néhány napja még szikrázó napsütés mellett folyt…

Címkék: stílus modern lakberendezés ipari eklektikus hajókötél

Ez a nap is eljött.  Mától egy hétig jól megérdemelt éves szabadságomat töltöm, és egyúttal bátorkodtam mindezt önző módon úgy megtenni, hogy ezalatt nem gondoskodom Rólatok üdítő posztokkal. Remélem a lelkes törzsközönség nem bánja ezt a kényszerpihenőt, ígérem néha…

Címkék: stílus fehér zuhany kültéri csónakház nyaraló eklektikus

Doboz, mégis jó

 2012.08.23. 08:03

„Kinek a pap, kinek a papné, nekem speciel a Sulcgizi.” Valahogy így vagyunk az építészeti és lakberendezési stílusokkal is, amelyek közül a minimál még mindig elég rendesen megosztja a népeket. Lehet érte rajongani sznobizmusból, vagy akár mély elkötelezettséggel, és…

Címkék: stílus minimál építészet lakberendezés terasz

Kényeztetésre szomjazva

 2012.08.21. 09:16

Történt velem egy, s más az utóbbi időben, amik ráébresztettek arra, hogy teljesebben is élhetném az életem, mint ezelőtt. Rájöttem, hogy véges a számomra kijelölt földi tartózkodási idő, és ezt érdemes minél jobban kihasználni. Arra gondoltam, hogy itt az ideje egy…

Címkék: stílus klasszikus modern wellness otthon fürdő fürdőszoba spa

Mesés menedék a kertben

 2012.08.07. 08:27

Gyerekkori fantáziáim gyakori szereplői voltak a vadregényes, dzsungel-hangulatot árasztó kertek, amelyekben apró patakok, csobogó vízesések, árnyas ligetek és napos tisztások egyvelege mellett mindig volt valami titkos útvonalon megközelíthető búvóhely, ahol nem zavarhatott…

Címkék: stílus menedék zen kert romantikus szaletli hintaágy búvóhely

Mint azt már többször is említettem, az öt alapelem közül a víz áll hozzám a legközelebb, ez a természetes közegem. Nem véletlen, hogy ideális otthonomat a tengerparton képzelem el. Ettől függetlenül el tudok képzelni olyan házat is, amely távol esik a természetes vizektől,…

Címkék: stílus brazil ház modern építészet természetes víz medence sao paulo

Helló hétfő, helló London

 2012.07.30. 08:17

Olimpiai lázban ég az ország, a jófej munkaadók tévéket szerelnek fel az étkezőkben, hogy a dolgozók együtt szurkolhassanak, ezzel is elősegítve a csapatszellem spontán kialakulását. Akik rákattantak az ötkarikás játékokra, azok minden egyéb életfunkciójukat ennek a ritka…

Címkék: stílus konyha country london skandináv olimpia ipari

Coppola karibi teknős fogadója

 2012.07.24. 08:20

Rég jártunk már Coppola hotelben, úgyhogy ismét a film modernkori mágusának egyik resortjába látogatunk el. A helyszín a hihetetlen türkizkékjéről és púderszerű fehér homokjáról ismert Karib-tenger partja, a két amerikai kontinenst összekötő földnyúlványocskán fekvő…

Címkék: stílus hotel coppola lakberendezés balinéz

Rusztikus reciklálás

 2012.07.10. 08:35

Van otthon feleslegesen egy jófajta, használaton kívüli pajta ajtó? Arra alapozva, hogy a hazai háztartások többségében az előbb feltett kérdésre egyértelműen „igen” a válasz, bátorkodtam mára egy csináld magad lakberendezési ötlettel előállni rusztikus…

Címkék: stílus csináld magad asztal fa ajtó lakberendezés rusztikus

Homokos tappancsok, sós csókok

 2012.07.09. 07:47

Említettem már párszor, hogy az öt elem közül a víz áll a toplistám élén, kiváltképp, ha sós. A Balatonnak meg simán elnézem ezt az apró hiányosságát, mert látványával mindig bőségesen kárpótol. Azért ettől függetlenül szívem mélyén a tenger és az óceán felé…

Címkék: stílus csók tenger hal kék tengerész sós lakberendezés tengerpart homok inspirció

Starbucks japán stílusban

 2012.07.06. 08:23

Nemrég Budapesten is megnyílt a legújabb Starbucks, a Deák térnél. Töredelmesen bevallom, jómagam nem rajongom a papírpohárban felszolgált supersize löttyökért, a kávé nálam egészen másról szól, ám sokak szívét megdobogtatják a műanyag szirupokkal megbolondított,…

Címkék: design stílus japán kávézó starbucks

Pazar, mégis visszafogott

 2012.06.29. 07:49

Ha tegnap északra repültünk, ma miért ne vehetnék az irányt erősen délnek? Helyszínünk Dél-Afrika, egy végtelenül letisztult vonalvezetésű, már-már japánosan minimál házikó, lenyűgözően zöld kerttel, zegzugos, intim hangulatú belső udvarokkal, és párját ritkító…

Címkék: stílus japán ház minimál luxus medence pazar dél-afrika

Tudod-e, mit jelent a Millfav?

 2012.06.28. 08:25

Aki már nehezen bírja a nyári hőséget, tegyen velem egy röpke kiruccanást északra. Gondolatunk fénysebességgel hasító repülőjén meg sem állunk Svédországig, és Skane városkában landolunk. Mivel testünket itthon hagytuk, nyugodtan kószálhatunk anélkül, hogy bárki is…

Címkék: stílus fehér svéd fekete modern otthon lakberendezés millfav

Vietnami édenkert

 2012.06.27. 08:52

Nincs még ötlet az idei nyaralásra? Segítek. Mit szólnátok Vietnamhoz? A Six Senses hotelcsoport ötcsillagos kényelemmel várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket a Ho Chi Minh várostól háromnegyed órányi repülőútra fekvő Con Dao csodás homokos tengerpartján álló…

Címkék: stílus ázsiai hotel modern építészet lakberendezés vietnam

Nyílnak lassan a mezei virágok is, a hétvégi kirándulás alkalmával illatos csokrot is szedhetünk, ami a vasárnapi asztalra kerülve, vidéki rusztikus stílusú terítéshez ideális alapanyag. Felejtsük el az abroszt, a kerti asztalhoz nem kell ünneplőben leülni, díszítsenek a…

Címkék: stílus asztal modern virág vasárnapi mezei vidéki rusztikus teríték

Ha hosszúcombú svéd szőke, akkor tuti nem – válaszolná a férfiak többsége. Na de mi van akkor, ha aprócska termetű és szőrös? A nők többsége inkább ehhez a verzióhoz ragaszkodna. Rég jártunk északon, úgyhogy arra gondoltam, feszítsük ki képzeletbeli szárnyainkat és…

Címkék: stílus skandináv nyuszi otthon lakberendezés dán világos

Nagyanyám konyhájának falát egy sereg kézzel festett tányér díszítette. Tulipános, madaras, hagyományos magyar népművészeti motívumok kanyarogtak a fehér tálakon, amik otthonossá varázsolták a háziasszony elsődleges tartózkodási helyét. Itt dagasztottuk a tésztát,…

Címkék: stílus hangulat lámpa porcelán vidéki tányér mintás magad csináld

Lakókocsi retro stílusban

 2012.04.08. 08:18

Ha hozna a nyúl egy beutalót egy lakókocsis nyaralásra, örülnétek? A francia Pierre Arnoux öreg buszokat és lakókocsikat vásárol fel garmadával, majd gondosan felújítja őket azért, hogy a Deauville környékén utazók Jardin de la Licorne melletti különleges kempingjében…

Címkék: retro stílus évek kemping lakókocsi hatvanas felújított

Vissza a klasszikusokhoz

 2012.04.05. 08:02

Nem mindenki esik hasra a legújabb trendektől, vannak néhányan, akiknek a szíve a klasszikus enteriőrök felé húz. Egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál. Vannak azonban olyanok, akik kínosan ügyelnek arra, hogy megjelenésük a jövő évi divatot tükrözze, ám lelkük mélyén…

Címkék: stílus hotel klasszikus trend középkori abruzzo sextantio albergo diffuso

Napsütés-generátor

 2012.03.30. 10:09

A hirtelen jött tavasz, úgy látszik, megtréfál bennünket, ez a mai viharos erejű szél és a felhős égbolt legalábbis erre utaló jel a számomra. Sebaj, ha egy kis napsütést kell becsempészni a hűvösebb napokra, rám mindig lehet számítani. Ibizára látogatunk, a Harissa…

Címkék: design stílus arab szék villa ibiza eklektika marokkói harissa panton

Magamnak, szeretettel

 2012.03.14. 08:16

Remélem mindenki megbocsát, de ma rövidre fogom a mondókámat, ugyanis épp a születésnapomat ünneplem. Ennek örömére megleptem magam egy vadregényes marokkói lakkal, ami remélem nemcsak az én szívembe lopja be az éltető napfényt. Képek innen.

Címkék: stílus ház marokkó napfényes

Tradicionális, vagy modern?

 2012.03.09. 14:59

Kihez, melyik stílus áll közelebb? Vajon aki a klasszikus vonalvezetést kedveli az szükségszerűen ódivatú, aki pedig a modern kor szerelmese, az már nem is lehet hagyománytisztelő? Talán, ahogy az élet más területein, úgy a lakberendezésben sem minden fekete vagy fehér. Az…

Címkék: stílus klasszikus modern trend otthon keverés atlanta tradicionális

Kő és fa. A legalapvetőbb építési anyagok, amik egyszerűségük révén csodás lehetőségeket nyújtanak a lakberendezésben. Nem véletlenül szeretem megszállottan mindkettőt. A kő, tapintásra ugyan hűvös, de színezete és textúrája sokat lágyíthat a ridegségén, ám ha fával…

Címkék: stílus portugál fa ház klasszikus modern antik rusztikus tágas terméskő

süti beállítások módosítása