Könyvtár csúszdával

 2013.05.15. 09:57

A napokban egy lakberendezési magazint lapozgattam, amelyben egy fiatal hölgy csodásan felújított lakását mutatták be. Jó dolog, amikor olyan otthonokról nézegethetünk képeket, amelyekben valóban laknak emberek, nemcsak tervezőprogrammal készült és élethűre renderelt virtuális lakokat, melyekről sikít, hogy ember nem járt még bennük.

moon-1.jpg

Örömömbe ezúttal azonban némi üröm is vegyült, hiszen legnagyobb döbbenetemre a csinosan kidekorált nappali falán lényegében üresen tátongott a könyvespolc. Megszámoltam, összesen tíz darab könyv volt megtalálható néhány fotó és egyéb apró csecsebecsék társaságában. Csak reménykedni merek, hogy friss még a felújítás, és a tulajdonosnak nem jutott ideje kipakolni a könyveit, a stylist meg szimplán nem gondolta, hogy hoznia kéne magával pár ládányit a fotózáshoz, de sajnos előfordulhat az is, hogy a külcsínre sokat adó leányzó nem kimondottan könyvkukac.

moon-2.jpg

Mára hoztam egy jó kis ellenpéldát, Dél Koreából, ahol, egy családi ház könyvtárába mókás csúszdát tervezett a belsőépítész. A könyveket rejtő lépcsőfokok egyben a házimozi nézéséhez is használhatóak nézőtérként.

moon-3.jpg

moon-5.jpg

moon-4.jpg

moon-8.jpg

Képek innen.    

Címkék: csúszda otthon házimozi könyvespolc

A bejegyzés trackback címe:

http://artinterior.blog.hu/api/trackback/id/tr115253250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

TupakkaMinutti 2013.05.16. 03:18:41

az elmult 20 evben kb 8-10x koltoztem. a parszazas konyvgyujtemenyem elkopott az elso par koltozeskor. a pc-men tobb tizezer konyv van amiket altalaban vagy mobilon vagy e-olvason fogyasztok.
jajjaj de nagyon kinos lenne, ha a szepen berendezett uj lakasomba nem vennek egy sor piros konyvet meg egy sor zoldet(mert megy a fuggonyhoz)-mindenki olvasatlan bunkonak nezne rogvest! :)