Simán előfordulhat, hogy valamelyik előző életemben madár voltam. Álmaiban ugyanis rendszeresen repülök. Na nincsenek szárnyaim, meg tollas hátam sem nő, cserébe viszont nem is szarok az emberek fejére, mint általában a villanydróton pihenő galambok. Furcsa módon egyszerű mellúszásban szoktam repülni, miután a földtől elrugaszkodom.

Városban nem szeretek felemelkedni, mert figyelni kell a közlekedési lámpákra, villanypóznákra, egy mezőn jóval egyszerűbb az indulás. Amikor viszont fentről lenézek, bámulatos körbenézni és élvezni a magasságot. Egyvalami szokta csak kedvemet szegni, mikor is a magasba törve egy láthatatlan plafonba ütközöm, de rendszerint addig szoktam keresgélni, amíg találok egy rést a pajzson, ahol tovább emelkedhetek. Ezúton szeretném megkérni minden pszichoanalitikus és álomfejtő végzettséggel rendelkező olvasómat, hogy a fentiek alapján személyiségemről alkotott diagnózisukat inkább privátban, mint nyílt kommentben közöljék.

Úgy gondolom a madárfészek pihenőt, vagyis a Nestrest-et, a hozzám hasonló röpködőknek fejlesztették ki az alkotók, Daniel Pouzet és Fred Frety, akik egy különlegesen erős, 4 cm széles speciális Dedon fonalból szőtték meg ezt a csodás kis remekművet, amely kertünk igazi dísze lehet. Egy barátságos kis zug, egy otthonos kis odú, ahol lepihenhetünk, olvasgathatunk, ejtőzhetünk, és kiélhetjük madárságunk minden aspektusát.

Az a fajta kerti bútor, ami nemcsak a kicsik fantáziáját indítja be, hanem a felnőttekből is kihozza a bennük mélyen rejtező gyermeki rácsodálkozás őszinte báját. Fészkelnem kell tőle!