Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Október végén ünnepelte hatvanadik születésnapját Zaha Hadid, az iraki származású építésznő, aki futurisztikus alkotásaival a kortárs építészet igazán kiemelkedő alakja. Legnagyobb sajnálatomra, a Szervita térre megálmodott lendületes vonalvezetésű irodaháza végül mégsem épül meg, pedig véleményem szerint igenis szüksége lenne fővárosunknak effajta vérfrissítésre a még mindig felújításra szoruló belvárosi épített környezetben.

Sokan talán nem is tudják Hadidról, hogy bútorokat, lakberendezési kiegészítőket, sőt, sportcipőt és ékszereket is tervezett már. Születésnapja alkalmából most a legmodernebb technológiákkal felszerelt konyhapultját, a Z-island névre hallgató az Ernestomedaval közösen megálmodott, és erősen a jövőbe mutató megoldásokat felsorakoztató projektjének képeit osztom meg. Mintha a Jetsons rajzfilmsorozat elevenedne meg a valóság talaján. A strapabírósága mellett könnyen alakítható, és így végtelenül széles lehetőségeket kínáló pultalapanyag, a Corian használata már manapság is egyre inkább elterjed a belsőépítészetben, valószínűsíthető, hogy jövőben akár teljesen kiszoríthatja a hagyományos munkalapokat.

Címkék: jövő konyha lakberendezés zaha hadid futurisztikus zaha hadid konyhasziget z island űrkonyha corian munkapult konyhapult

A bejegyzés trackback címe:

http://artinterior.blog.hu/api/trackback/id/tr982416760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.