Tengerparti álomnyaralók sorozatomhoz újabb gyöngyszemre leltem, ezúttal a Contemporist oldalain. A Thaiföldi X2 Koh Samui Resort ugyan egy szállodakomplexum 5 csillagos szolgáltatásokkal, ám ennek ellenére tökéletes inspirációt adhat lottó milliárdjaink elköltéséhez, amennyiben még mindig vágyunk egy paradicsomi elvonulásra.

Ázsia tökéletes hely a testi-lelki felüdülésre, kikapcsolódásra, nemcsak a magával ragadó természeti környezet, hanem az itteni briliáns építészeti megoldások okán is. A végtelenül egyszerű, mégis izgalmas terek szépségét az adja, hogy a keleti kultúrákban a természet és az otthon egységét úgy teremtik meg, hogy a nyitott épületszerkezetek révén a kint és a bent közti határok észrevétlenül mosódnak el. A burjánzó növényzet a szabadtérbe nyíló fürdőszobákkal és a lakás minden pontján megjelenő belső kertekkel, medencékkel a falakon belül is elérhető közelségbe hozza azt, amit a természet lágy ölének hívunk. Épített és természeti környezet olyan harmóniában vannak egymással, mely az európai ember számára ismeretlen távlatokat nyit meg.

A sallangmentes terek látványa megnyugtató a szemnek, a belső békéhez vezető úton semmi nem tereli el a figyelmünket. Néha megállhatunk egy frissítő masszázsra, vagy elmerülhetünk a medence háborítatlan simaságú víztükrében. Kell ennél több?

Aki még nem töltötte ki az eheti lottószelvényét, még pótolhatja. Ha a bemutatott képek alapján még nem tudjuk eldönteni, hogy valóban ez-e az a stílus, amire vágyunk, a hotel honlapján akár most is lefoglalhatjuk szobánkat, és a zord decemberi napok elől az örök nyárba menekülve személyesen is kipróbálhatjuk milyen érzés lehet így élni.

Címkék: ázsiai ház modern építészet keleti x2 koh samui tengerparti resort távol keleti

A bejegyzés trackback címe:

https://artinterior.blog.hu/api/trackback/id/tr932378968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mari2 2010.10.18. 11:09:01

Haladok! A Skandináv lottón nyertem 2830. forintot! Abszolut győztesek vagyunk! Csók! :-)
süti beállítások módosítása